Szóvicc = MENŐ

„A magyar nyelvű szóvicceket Geszti tette normális társaságban vállalhatatlanná. Aki szóviccel próbálkozik, minimum azt kapja meg, hogy vicceskedő idióta, rosszabb esetben kiközösítéssel és veréssel is fenyegetik – tehát pont úgy bánnak vele, ahogy Gesztivel tennék, függetlenül a konkrét szóvicc minőségétől. Szegény szóvicc a poénok páriája lett, tréfák közt a tökutolsó, és esélye sincs szerencsétlennek a sok internetes mém meg az ironikusan kétszer és háromszor megcsavart okoskodások közt.

Miért kellene egy egy szép szóvicc-hagyományokkal rendelkező országban lemondani erről a szórakozási formáról? Ha Karinthynak jó volt, nekünk már Geszti miatt ne legyen jó? Miért hiszik itt sokan, hogy a szavak kifacsarása alacsonyabb rendű a képek megerőszakolásánál? A photoshop- és animgif-varázslatok miért elismertebbek ezek nyelvi megfelelőinél? A jó szóvicceléshez műveltség, gyors ész és jó adag gátlástalanság kell – plankingolni például minden idióta tud.

A szóvicc pont azzal a két tulajdonsággal rendelkezik, amivel a ma legprogresszívebbnek számító humor: fizikai fájdalmat okoz, és olyan rossz, hogy az már jó. Aki látott az Office-sorozat bármelyik szériájából egyetlen részt, az pontosan ismeri a vicsorító mosoly és az összerándult gyomor különös keverékét, amit a mindannyiunk életéből ismert hétköznapi patkányságok viszontlátása vált ki. A jó szóvicc hiába egészen más jellegű humor, ugyanezt váltja ki a célszemélyből: eltorzult grimaszt, görcsbe ugró belső szerveket, elakadó lélegzetet. Hogy lehet nem szeretni egy ilyen erős fegyvert?”