Határzár

„Nem tudni, hogy a hitelesek ingerküszöbét most képes-e áttörni a bizottság megalakulásának híre, ám később, amikor ténykedésének érdemi hatása és következménye lesz, bizonyára senkit sem hagynak majd közömbösen a fejlemények. Már ha e bizottság valóban teljesíti a hivatását. Ha a problémák elkenése helyett tényleg gátat szab a pénzintézetek önkényeskedő hitelezési gyakorlatának, s ha kikényszeríti, hogy a jó ízlés határait betartva olyan normákhoz igazodjanak, mint anyabankjaik »odahaz«. Elgondolkodtató, hogy még Lengyelországban is – ahol a miénkéhez hasonlóan sok fejfájást okoz a devizahitelezés – a pénzintézetek »átgörgetik« ügyfeleiknek a svájci kamatok évek óta tartó csökkenését, miközben az itteni bankok ráerősítettek: az ügyfelek kárára.

Egy hasonló kondíciójú lengyel és magyar frankalapú hitel kamata között olykor 1,5-2 százalékpontos eltérés is lehet a mi hátrányunkra. Ez már az állítólagosan nagyobb magyarországi hitelkockázattal sem igazolható. A végeredmény lesújtó: egy átlagos honi hitelfelvevőnek – egyes számítások szerint – 15 százalékkal magasabb törlesztőrészletet kell fizetnie. A kamatfelár a frankalapú, nagyjából ötezermilliárd forintnyi hazai hitelállomány esetében mintegy 75–100 milliárd forintnyi extraprofitot jelenthet a bankrendszernek. S milyen érdekes. Ez megközelíti azt az összeget, amelyet a kormány bankadó címén vár a pénzintézetektől. Nos, mindennek van határa. És vannak határok, amiket le kell zárni. ”