Hajózunk a jéghegy felé

„Csak az államok adóssága földünk egyéves GDP-jével azonos nagyságrendű. A magas adósság ráadásul – a kamatterhek emelkedése, majd a nemzetközi minősítők leminősítése folytán – további hiányt generál! Aztán jönnek az országok ellen spekuláló befektetők… Ez a modell a fejlődő országokban már lényegét tekintve a nyolcvanas-kilencvenes években megbukott, sok országban folyamatosan újratermelve a fizetési nehézségeket, az adósságrendezést és az újabb megszorításokat. A gazdasági megszorítások általában csak ideiglenesen javították az egyensúlyt. A fejlett országokban a kétezres években éleződött ki ugyanez az ellentmondás, ez a »modellprobléma«.

A jelenlegi neoliberális szisztéma fenntarthatatlanságát mutatja az is, hogy csak az állami beavatkozással, az ún. keynesi pénzinjekciós módszerekkel lehetett megmenteni az összeomlástól a világgazdaságot. Ám ez a módszer továbbnöveli az adóssághegyeket, megmenti a fenntarthatatlan termelőkapacitásokat. A lufik csak addig nem pukkadnak szét, amíg a szereplők hisznek a virtuális érték árura válthatóságában. Ha nem, hatalmas eladási hullám kezdődik, ami összeomlással fenyeget.

Nem állíthatjuk, hogy az elmúlt hetek tőzsdei árfolyamzuhanásai és piaci bizonytalanságai rövid távon és biztosan újabb hatalmas pénzügyi válsághoz vezetnek, de ennek lehetősége erősödött. Az amerikai és a japán kormányzat, részben az Európai Unió is elkötelezett az újabb mentőakciók iránt, melyek még egy-két évvel elodázhatják a nagyobb összeomlást. A tapasztalat az, hogy a világgazdaság a globalizáció korában akár hosszabb ideig is együtt tud élni a halmozódó feszültségekkel, ennek azonban ára lesz: a konjunktúraciklus rövidülése, a lassúbb, akadozó növekedés, a termelés finanszírozásának nehézségei, a nemzetközi gazdasági (kereskedelmi és pénzügyi) viták éleződése, az újabb állami gazdaságmentő akciók szükségessége, a fizetésképtelenségek nemzetközi konzorciális kezelésének elkerülhetetlensége stb. Ami bizonyos: a kapitalizmus alaptörvényeiből következő válságok nem »úszhatók meg«. S most, 3-4 évvel a globális világgazdasági válság kitörése után, a feszültségek változatlanul sokkal nagyobbak, mint a kapitalizmus korábbi korszakaiban.”