Doktor úr, hálapénzt vagy életet?

„A Markusovszky-ösztöndíjat öt évig folyósítanák, de a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy utána még ugyanennyi ideig "magyarországi, társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál főállásban szakorvosi tevékenységet végezve" fognak dolgozni. Tehát a pozitív motiváció öt év után eltűnne, és csak a szerződésszegéstől való félelem maradna. Nemcsak akkor kell "a felszólítástól számított harminc napon belül az ösztöndíj teljes, jegybanki alapkamattal terhelt összegét" egy összegben visszafizetni, ha bebizonyosodik, hogy az ösztöndíjas hálapénzt fogadott el, hanem akkor is, ha mondjuk négy évvel az ösztöndíj folyósításának lejárta után Stockholmban vállal állást, vagy ha úgy dönt, hogy pályát módosít és kilép a szakképzésből. Ez a szerződésbe foglalt röghöz kötés - a miniszter eufemisztikus megfogalmazásában: honhoz kapcsolás - ráadásul kiegészül egy biológiai jellegűvel is: mire a tíz év lejár, a rezidensek nagy többsége megállapodik és családot alapít, vagyis eleve nehezebben tud külföldön munkát vállalni.

Ez persze jó Magyarországnak; a rezidensjelöltek azonban, akiknek a fenti feltételeket is el kellene fogadniuk az ösztöndíjhoz, nem tudják, de nem is tudhatják, hogy nekik is jó lesz-e. Mert hogyan is írhatna alá bárki egy olyan szerződést, ami őt tíz évre, sőt jó eséllyel egy életre megköti? Magyarországon szinte lehetetlen akár csak pár évre előre is tervezni. És főleg: hogyan lehet az iskolapadból éppen hogy kikerült fiatalokat egy ilyen, az egész életüket alapvetően befolyásoló döntésre kényszeríteni? Miért nem akarja a magyar állam egyszerűen csak vonzóvá tenni a szakmát - miért helyez kilátásba súlyos büntetést is? Aki most rossz döntést hoz - a következő tíz évben nem kapja meg a magyar egészségügytől, amit elvárna, vagy egyszerűen csak rájön, hogy ez a szakma nem neki való -, az több milliós összeggel válthatja csak meg a szabadságát. Természetesen drága egy orvos képzése a magyar államnak, és sokan mennek külföldre - ám ez más szakmák képviselőiről is elmondható, őket mégsem sújtják hasonló szankciókkal. Igazságos ez? Nem tűnik annak. És ez még akkor is így van, ha tudjuk, számos magáncégnél a tanulmányi szerződések hasonló elven, hasonló szankciókkal működnek.”