A „jobboldali nép” hangja

„Nem állítom, hogy egyáltalán nincs olyan mezsgye, amelyre ne kéne a még oly független és szabad gondolkodású újságírónak is rálépnie, amikor nekilát írni. Mindig van egy »őrfény«, amely bevilágítja, hogy mire vágyik az olvasókör, amely az ő közegét jelenti. Ugyanakkor az újságírónak mégiscsak az a dolga, hogy kizárva minden szubjektív befolyásoltságot, tisztán gondolati eszközökkel strukturálja azt, amit az írása tárgyáról tudni lehet. Ezért a szakmájának szerves része, hogy azt kockáztatja, időnként akár az egész »táborát” elveszítheti. Ezt a kockázatot a jobboldali újságírók többsége alighanem már csak azért sem vállalja, mert hiszen föl sem merül benne az egész dimenzió létezése. Ahogy én látom, a jobboldali újságíró attól jobboldali, hogy szublimálatlanul képviseli a nyersességet és a feldolgozatlanságot, mi több, kéjeleg a szublimálatlanságban. Egyszerűen szólva: a jobboldal újságíróinak tudatossági szintje semmiben sem különbözik közönségének tudatosítási szintjétől. Az ő hangja tényleg a nép nyers és megformálatlan hangja.(...)

Három, tökéletesen irracionális logikával egymás mellé állított mondat, és máris előttünk áll egy totálisan zárt, mesebeli (bár inkább lidércálomszerű) képződmény, amelyben a minden ízében kapitalista jellegű Bankszövetséget minden ízükben bankellenes kommunisták tartják kézben, és teszik egyszemélyessé, miközben a társadalom működési mechanizmusait igazából a kommunista nénik és bácsik frigyei irányítják. Olyannyira, hogy még az sem számít, ha ezek a frigyek felbomlottak, mert aki egyszer szorosabb kapcsolatba került Biszku Bélával, az örök időkre el lett biszkusítva, és ő is mindent örök időkre el tud biszkusítani maga körül. (Elnézést a Biszku név viselőitől, de hát ez van.) Ezt a világot látják maguk előtt, napra nap, a jobboldali lapok olvasói. És ezt erősítik meg a jobboldali lapok újságírói is, akik egy az egyben közvetítik a »saját népük« hangját. És vagy »elfelejtik« átszűrni a gondolatiság filterein, vagy szándékosan nem szűrik át.”