„Most már a magyar választók, a »magyar emberek« is látják, hogy amit vettek az nem az, amire számítottak, de - mint említettem - elfáradtak, unják a politikát, a politikusokat, ráadásul azt sem tudják kit választanának, kit választhatnának. Ma már nem nyerne meg egyetlen időközi választást sem a Fidesz, ha lenne igazi alternatíva, nem félnének a piaci szereplők, ha látnák, megvan az utód. A munkaadók, a munkavállalók, a tőketulajdonosok zöme is sokkal bátrabb lenne, ha látná a jövőt, a látná az utódot. Mert igaz ugyan, hogy tartani kell a Fidesznek ellentmondani akaróknak, hogy pillanatokon belül az ügyészség látókörébe kerülhetnek, igaz ugyan, hogy tartania kell a választónak, hogy ott a neve a Kubatov-listán, esetleg a nemzeti konzultációnak csúfolt manipuláció kódjai mögött, de ha volna látható ellenerő, ha hinne a Fidesz leválthatóságában, kilépni unottságából, apátiájából, fölhorgadna benne az ellenállás vágya, az igazság iránti igénye.
De lehet, hogy fölösleges a türelmetlenségünk. Lehet, hogy egyszer csak hajlandó lesz az Unió is komolyabban venné azokat a jelzéseket, amelyek Magyarországról jönnek és lehet, hogy lassan a magyar választóban is érik a tettrekészség. Végül is már azt önmagában pozitívumként kell elfogadnunk, hogy mind az MSZP-ben, mind az LMP-ben megfogalmazódott egyfajta összefogás igénye. Hogy az eleddig minden ilyen típusú kezdeményezést visszautasító párt egyik képviselője túlnéz a szocialisták zsigeri gyűlöletén, mert látja a baj sokkal nagyobb.
Vagyis: a demokratikus pártok együttműködésre vannak ítélve, hogy megtalálják a jelenlegi rendszer lebontásának módját.
Ehhez pedig az kell, hogy a választó tényleg elhiggye: bennük lehet és kell gondolkoznia, ha nem akar újra negyven évig demokráciának álcázott féldiktatúrában élni.”