Füstbement kétharmad?

„Adott ugye a minden korábbinál erősebb felhatalmazású párt a maga kétharmadával, a kormány szembefordul, akivel csak akar, kokit osztogat, stb., ám amikor a cigi meg a dohány jövedékiadó-emeléséről szavaznak, az utolsó pillanatban kikerül a tervből az emelés. »A dohánylobbi erősebb volt« - mondja ki erre magyarázatféleképpen Balsai képviselő az újkori magyar politikatörténet egyik legőszintébb mondatát, ami egyfelől dicséretes, másfelől viszont aggasztó és semmiképp sem maradhat ennyiben a dolog. A dohánylobbi ereje ugyanis nem az izomzatában rejlik, tök mindegy, gyúrnak-e a lobbisták, szednek-e szteroidokat... Tőkeerőről beszélünk. Pénzzel tudják eltéríteni egy-egy parlamenti döntés útját, semmi mással. Két lehetőség van.

Vagy néhány képviselőt fizetnek meg, s a párt nem tud róla - ez esetben olcsóbban kijönnek - vagy a pártnak tesznek ígéretet erre-arra. Ha az elsőként vázolt forgatókönyv szerint ment itt a (bűn)cselekmény, akkor az említett képviselők fejét kell venni. Képletesen, persze. Mindenesetre muszáj kideríteni, mi is történt pontosan, mert ha nem derül ki, óhatatlanul az a látszat keletkezik, hogy a második számú forgatókönyv szerint játszott itt mindenki. (Írom mindezt dohányosként, úgy, hogy személy szerint jobban járok az olcsóbb cigivel - az emelés után elvesztegetett forintoknál viszont sokkal rosszabbul járok akkor, ha a parlament nem úgy működik, ahogy kellene neki.)

Visszakanyarodva tehát a parlament működésére: a negatív példák mellett is bizonyára számos érv van az elmúlt évben megtapasztalt modell mellett. De. Ahogy dohányügyben, úgy ez esetben is tiszta víz kellene a pohárba. Megvan rá a lehetőség is. Bármikor lehet alkotmányt, házszabályt módosítani. Ha a kormány szerint a kormány előterjesztéseihez semmi szükség vitára - merthogy a kormányfő szerint láthatóan ez a helyzet -, az érthető álláspont, de akkor ilyen szabályokat kell alkotni. Minek akkor az eljárásjog mögé bújni, egyéni indítványnak álcázni, ami nem az?”