A balliberális értelmiség öt böszmesége

„Hogy ma hányan vannak a balliberálisok, azt nem lehet felmérni, mert a beteges magyar választási rendszerben nincs pártjuk, de - ellentétben a tényleges (azaz józan) konzervatívoktól veszett …-okig terjedő létező jobboldali közmegegyezéssel - egyáltalán nem holmi halott erő ez.  

Ellenkezőleg, eleven és dinamikus. Létrehozta a legnagyobb politizáló civil mozgalmat, a Millát. Hívőkből áll. Ugyanolyan szilárd értékrendje és megingathatatlan tekintélyhierarchiája van, mint a Fidesznek. Amellett egészséges sokféleség jellemző rá, ugyanúgy vannak itt egymást utáló, lenéző, egymással szóba nem álló emberek, mint minden erős politikai táborban. (A Fidesznek az erőltetett egyszínűség lesz a veszte.) Képes politikusmentes tömegtüntetéseket rendezni. Jó nemzetközi kapcsolatai vannak. Nem, nem globálzsidó összeesküvés; egyszerű nyelvi kérdés.(...)

Az első rögtön az az elképzelés, hogy aki liberális, az csak baloldali lehet. (Ez viccesen egybeesik a részint a fideszista, részint a nyilas nézettel.)  

A csoport tagjai mindig is utálták a »balliberális« jelzőt (ezt a csírázó jobboldali sajtó aggatta rájuk 1991 tájékán), de részben mert akkor még létező pártjuk, az SZDSZ a szocialistákkal szövetkezett, részben épp a támadások miatt, részben Beszélő-olvasói reflexből kötelezőnek tartják magukra nézve a baloldaliságot: azt a helyzetet, hogy az elnyomók ellen harcolnak. Elnyomás - elnyomás, akár avantgárd színigazgatók, akár romák, akár jobbikos érzelmű rendőrök a szenvedő alanyai. Az »odaállok mindenki mellé, akit bánt a kormány« reflexe pedig kiválóan alkalmas egy fészbukos mozgalom működtetésére, de párt felépítéséhez kevés. Ahhoz hideg fejre, szorgalmas tájékozódásra és jelszavakon meg sértettségen túli agykérgi tevékenységre van szükség..”