Végelszámolás/16.

„Az újabb »sajtótudósítások« örvén az a jogos kérdés merül fel bennem: miért is velem, az én személyemmel foglalkozik menetrendszerűen a jeles bulvárlap?! Mennyire közhasznú, ha engem vesz górcső alá, ha rajtam keres fogást (csak keres, de az ördögbe is, sehogy se talál!), miért nem a színház további sorsát firtatja, teszem azt a Fővárosi Önkormányzatnál, miért nem azt kérdezi meg a társulat tagjaitól, hogy ők miképp képzelik a holnapjukat. Kit érdekel, hogy Böröczky megvonja tőlem a barátságát, (ha ugyan valóban azt nyilatkozta a lapnak), amit amúgy fájlalok, de mert nem tudom, mivel szolgáltam rá, különösebben nem ráz meg. Miért rólam szól a színház jelenlegi története, hiszen már többször leírták, hogy én tettem tönkre azt a nagyszerűséget, amit elődöm felépített, én nulláztam le a tagok szakmai és egzisztenciális biztonságát, jól van, ez már tudnivaló, már nem egyszer pellengérre állítottak, már egyenletes ütemben kikezdenek, már fotóst akartak küldeni az utolsó előadásunkra, tehát várhatóak a további felhajtások, de közben nem tűnik fel, hogy nem történik semmi?!

Csak a zavar van minden részről. NYílt, egyenes állásfoglalás nincs, igazolható érvek nem hangoznak el, csak mocskolódás, sápitozás lengi át a színház körüli hangulatkeltést. Néhányan ugyan sejtelmesen elhárítják a nyilatkozat lehetőségét, például Sas, akit magam annak idején, amikor bajban volt, amikor támadták, sajtóban, rádióban és televízióban többször is megvédtem, mellé álltam. Mondjuk tőle elvártam volna, hogy méltányosan reális maradjon és könnyebb érvekkel igazoljon, mint nekem kellett igazolnom őt. No, ez sem fáj nekem, lévén megnyugtat a tény, hogy az én egykori eljárásom nyilván engem jellemez, e mostani csöndbe burkolózása meg őt jellemzi. És végre egy emberi hang, Selmeczié, aki elnézést kér az újságban megjelent poénjáért, ami egyébként nekem tetszik. Abban van humor, szarkazmus, amiért is nincs mit elnéznem neki. Ő legalább stílusos!

Végül is a hecckampány sajnos, mert tehetségtelen, nem szórakoztat, hanem leginkább untat. »Külsőleg« elidegenít még attól is, amihez amúgy magamban belül mégiscsak közöm volt, közöm van. Már levezettem ezerszer, hogy a helyzetet nem én teremtettem, mert sommásan egy: az Önkormányzatnak fél éve volt rá, hogy informálódjon (nem számszaki adatokról, hanem szakmaiakról) és »kitalálja«, hogyan maradjon tovább színház a Mikroszkóp. Volt már igazgatóváltás éppen elég máshol is, mégsem az került napirendre, hogy megszűnik a színház. Kettő, ami feltünő: a társulatnak pedig ugyanennyi idő állt rendelkezésére, hogy hallassa hangját, hogy megvédje szakmai és erkölcsi tőkéjét, hogy opponáljon, sikítson, hörögjön a hivatalos küszöbök előtt. Vajon miért kizárólag a Blikk elnevezésű kiadványban nyafognak csak az egyesek, miért nem ott verik az asztalt, ahol a sorsuk fölött döntenek?! Nyilván mert bátrabb és egyszerűbb átdobni a szart a kerítésen hozzám. Nekem nem baj, mert én »kertész leszek, fát nevelek« továbbra is, és ez a trágya is jól jön még a jövő terméséhez.”