Június 16. bohócai

„Bár meggyőződésem, hogy a lobbiérdekeiket országos közügyként előadó, többnyire csak privilégiumaikat védő szakszervezetekkel egy szabad társadalomban úgy kell elbánni, ahogyan azt Mrs. Thatcher anno példásan elővezette, ugyanennek a szabad társadalomnak szerves része a szakszervezeti aktivitás, a gyülekezés szabadsága is, úgyhogy mindenki úgy és annyi nyomást gyakorol a köztereken, ahogyan és amennyit a tagság, a közrend és a minimális erkölcs elbír. Ráadásul ahogy a kormány keresztülverte ezt a nyugdíjügyet, még részben érthető is az ellenállás. Június 16-a azonban egyértelműen a don't touch kategória (chartistáknak: no pasarán).

Az én generációmnak, amely bármilyen kezdetlegesen is, de segített rendszert váltani, és e '88-ban kezdődött, sajátosan mámoros élmény részeként ott állt '89-ben a Hősök terén, hogy lássa, megtörténhet az, ami előtte harminc éven át elképzelhetetlen volt; hogy együtt tapasztaljuk meg egy hazug rendszer hazug legitimációjának nyilvános bukását; hogy olyan beszédeket hallgassunk, amiért egy évvel korábban még elvitték volna a szónokokat; hogy együtt röhögjünk a nemzetivé pálfordult MSZMP-kádereken; szóval az van, hogy nekünk június 16-a szent és sérthetetlen. Ilyenkor nincs antináci nyomulás a temetőben, nincs forgalomlassító autósblokád Bivalybasznádon, és nincs bohócforradalom a belvárosban. Bármikor máskor igen, de nem június 16-án.”