Fordulj jobbra Wass Albertnél!

„Miről is szólhat a sok újra felvett névadási kérdés?  Itt és most sajnos leginkább arról, hogy az alapvető konszenzusok hiányoznak a társadalmi emlékezetből. A magyar közélet megosztottságának első igazán látványos terepévé, nyilván nem véletlenül, éppen a Kádár-rendszer alaptabuja, 1956 utóélete vált. Amikor az elmúlt években október 23-ra, egy gimnáziumi emléknapra több egykori szemtanút, forradalmi résztvevőt hívtunk meg, hogy meséljenek személyes emlékeiről, elsőként sokan azt kérdezték vissza: kit hívtunk meg rajtuk kívül még? És nem egy volt közülük, aki hallva a többiek nevét, visszamondta a szereplést: azokkal ő nem fog együtt emlékezni. Pedig ez csak egy gimnáziumi rendezvény, nem a fővárosi köztér! Nálunk a történelmi emlékezet a Bibó által elemzett sokszoros történelmi megterheltség nyomán elemi, az identitást alapvetően meghatározó kérdés, és ezért ma szinte lehetetlen konszenzusosan kezelni. 1956-nak, meg az összes többi nagy magyar sorsfordulónak, ami számot tarthatna a köztéri megjelenésre, van egy nehezen megbékíthető jobboldali és baloldali olvasata, bármit is jelentsenek ezek a jelzők.

Mit tesz egy magát kompromisszumkeresőnek gondoló politikus ebben a helyzetben? Tarlós, tételezzük fel ezúttal tényleg jóhiszeműen, ötletével az árkot akarta betömni, legalább egy lapáttal, ez volna talán az általa emlegetett »spirituális értelem«. Elvis az 56-os emlékezetpolitika tekintetében semleges fickó, gondolhatta, nem fog fájni senkinek (mint ahogy Hidegkúti, Sinkovics vagy Domján Edit sem). Csakhogy ezzel  meg egy meglehetősen távoli, és nagyon egyszerű nézőpontot kínált fel a társadalomnak, amibe a legszebb fogalmak úgy harmonizálnak, mint egy jól sikerült somlói galuska összetevői: szabadság, jótékonyság, könnyűzene és csillogás, leöntve egy csepp édesbús dallammal... A baj csak az, hogy ez így ordítóan tájidegen, vagy, ha úgy tetszik, egyszerűen nevetséges, gyáva, hamis. Nem visz előre, mert azt az igazi társadalmi bajt, hogy nem tudunk még 56-ról sem konszenzust teremteni, nem orvosolja, hanem inkább elkendőzni kívánja. Márpedig Európának ebben a felében az elvarratlan történelmi szálak a gyakorlati cselekvést is gúzsba kötik, és intenzív érzelmi hatóerejük féligazságok és hamis propagandák területén buggyan újra és újra a felszínre.”