Nincs pardon

„A Fidesz mégsem olyan fiatalos, mint amennyire görcsösen annak szeretne látszani. Ha egy kicsit is zajos vagy lármás valami, akkor nem megoldani kívánja a problémát, hanem megszüntetni. Talán úgy gondolja, hogy nem is ildomos az egykor volt Vitézek terén ilyen felelőtlen módon dáridózni. Ott, ahol a valaha Horthy Miklósról elnevezett híd budai hídfője palástot formázott a térképeken.

Meglehet, a hely újraszakralizálásának ötlete is innen fakad. Profán módon viszont a főváros visszafoglalásának látszik. Annak, ami átírta a Roosevelt és a Moszkva teret, ami száműzte Ferihegyet. Ellentmondást nem tűrően, dölyfösen bízva a maga igazában. Erőnek erejével, nem törődve azzal, hogy amit szétrombol (legalábbis a Zöld Pardon esetében), nem másfajta, vagyis ellenséges hatalom szülte, hanem élő szövetként maga szőtte önmagát. Kialakult, elfogadták, megkedvelték. Szavaztak rá, ha mindenáron le akarom fordítani a politika nyelvére.

Csakhogy most már akkora a gőg, hogy a szavazatszerzés vagy -megtartás is idejétmúlt célnak tetszik. Pedig a szimbólumokat sosem a gőg öltözteti fel, hanem a közmegegyezés. Attól lesz eleven a kőoroszlán, hogy belelátjuk a méltóságot és az erőt. Amely például igazi alkotmánnyá avathatná akár egyetlen párt szellemi termékét is. Ezért lehet, hogy az újrakezdést szimbolizáló zászló helyén csakhamar egy olyan kormány képét lobogtatja majd a szél, amely rekordbizalommal érkezett, és azt rekordgyorsasággal vesztette el. Egy olyan hatalomét, amely mindenre rárontott, amiben nem önmagát látta viszontcsillogni.”