Nemzeti tószt

„A koronát egyelőre nem úsztatták le Mohácsig, a véres kardot még nem hordozták körbe, bár a táltosok talán már készülődnek. A nyilatkozat a nemzeti együttműködés rendszeréről - volt itt már sokféle rendszer, kérem, ezt is túléljük - olyan kunsztokat tud, mint hogy »az önrendelkezésért vívott küzdelem… a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott«. Skizofrénia felsőfokon, de legalább bájos. Aztán jön a »fülkeforradalom« képe, mely önmagában is jóízű poén (»elbújunk a függöny mögé, aztán jól behúzunk nekik«); már-már frenetikus hatású, amikor a szöveg ezt az »életerő összegyűjtésével« hozza összefüggésbe. Aztán: az új törvényhozásnak és az új kormánynak pedig azt a feladatot adta a nép, hogy »elszántan, megalkuvást nem ismerve, és rendíthetetlenül irányítsák« a munkát - erről máris beugrik Virág elvtárs meg a magyar Narancs (ami még nem egészen Rend, de már -szerveződik). Ezt követően az új politikai és gazdasági rendszert mindenféle »pillérekre emeljük«, elsősorban azokra, amelyek tartóerejéről Magyarország ugyebár ma is világszerte ismert: rengeteg munkahely, boldog családok, kitűnő egészség. Merthogy a Nenyi szerint ezek nem célok, hanem tartóoszlopok.

Nincs a szöveggel tehát semmi baj. Szerintem szórakoztató egyveleg, van benne vérzivatar és árvalányhaj, kesergő és csárdás, képzavar és némi abszurd. Mint szimbólum persze reménytelen, sokkal időtállóbbnak tűnik például a sörrel való koccintás tilalma magyar földön. Úgyhogy szerintem a Nenyi túlélésére a legjobb esélyt az adja, ha arra használják, amire műfajilag a legalkalmasabb: tósztnak a koccintás helyett.”