Fociöröm – a szokásos szégyenfolttal

„Fogalmam sincs, hogy az Európai Unió elnöki posztját aktuálisan betöltő ország miniszterelnöke hagyományosan ott virít-e a nagy nemzetközi labdarúgódöntők dísztribünjén. Nehezen tartom elképzelhetőnek. De ha igen, én akkor is a hatalommal való visszaélésnek tartom azt a tényt, hogy Orbán Viktor onnan nézte végig a tegnapi meccset. A hatalommal való visszaélés immár sokadik változatának. Ha jól megnézzük, egyéb sincs Orbán számláján. Az uniós elnökséget felhasználni arra, hogy meghívassa magát a dísztribünre, ez az általuk sokat emlegetett pofátlanság kategóriája. Mert ugye nem tételezi fel senki, hogy Orbán emberi, magyar miniszterelnöki, európai szintű politikusi, netán focistaerényeinek elismeréseként részesült ebben a kiváltságban? Különösen, ha számításba vesszük, hogy világ futballirányítása számára sem ismeretlenek azok a vonásai, amelyek miatt mi és az európai politikusok ma is annyira szeretjük*. Meghívták, mert meghívatta magát. Ahogy ott volt tavaly nyáron a dél-afrikai VB-döntőn is. (...)

De ezek csak széljegyzetek, egy gátlás nélküli magyar miniszterelnökkel megáldott hülye – mert folyton felháborodó – magyar szigorúan szubjektív széljegyzetei ahhoz a fociünnephez, amelyet szombaton este a Barcelona rendezett mindannyiunknak, akik szeretjük a focit. Az meg egy hülye magyar Liverpool-drukker külön öröme, hogy a Liverpooltól a Barcelonához tavaly eligazolt Javier Mascherano a Liverpool-drukkereknek ajánlotta a győzelem őt megillető részét. Mert aki egyszer családtag volt a »You'll never walk alone« csapatában, az mindörökre az marad. Kis magánörömök egy brutális világban. Ennyi maradt.”