Cigányok ideje

„Ezután egy jogvédőnő ekképp revelál: felháborító, hogy cigányokat küldenek börtönbe ezért a tettért. Azt a rasszizmusellenes passzust ugyanis, amely tiltja, hogy valamely közösség vagy népcsoport tagjait pusztán identitásuk miatt verjenek péppé – és amelynek alapján most két-három éves büntetést kaptak a magyarverők – éppen hogy a kisebbségek védelmére hozták, érvel a nő. Márpedig a magyar nem kisebbség.

Hogyhogy, kérdezem magamtól, hát a törvény nem mindenkire vonatkozik? Tudom, ez naiv kérdés – hiszen ha mondjuk az ember befüvezve halálra gázol egy rendőrt, de jó kapcsolatai vannak, megúszhatja –, ám mégis fáj, amikor ezt valaki merő szociális öntudatból recsegi orcámba. Mintha naiv önkérdésemet meghallotta volna, jogőrünk már mondja is a választ a monitoron. Ennek lényege, hogy a roma közösség tagjaira a törvény azért nem alkalmazható, mert bár a cigány a magyarral szemben megkülönböztethető halmaz, ez fordítva nem igaz. Hiszen a cigány is magyar, mondja ő.

Na, álljunk meg egy pillanatra! Ha cigány = magyar, akkor egyrészt a szintek összekeverednek, és a képlet elgondolhatatlanná válik, másrészt viszont éppen hogy kitisztul. Mert ha a cigányok mind magyarok, akkor rasszistának az számít, aki tagadja ezt az azonosságot. Mármost az a roma, aki „öld a magyart” vezényszóval ajakán rohan a csatába, épp hogy ezt az azonosságot mondja fel.
(Ha nem mondaná fel, annak például az volna a jele, hogy harcosunk az „öld a magyart” kiáltás után derekasan főbe lőné magát.) Önjelölt jogászaink tehát – enyhén szólva – tévednek, amikor azt mondják, hogy rasszisták csak azok lehetnek, akik többen vannak. Ez nem mennyiségi kérdés, hanem világnézeti.”