A szopásról, avagy a magyar kultúráról

„Alföldinek fontos Madách darabja. Annak idején ő játszotta Lucifert az új, vihar vert történetű Nemzeti Színház legelső, szimbolikus darabjában, amiben Szikora János megmutatta, mi végre a technika. Mondjuk szopás nem volt. Sajnos itt sem, mert fürdőruhában imitálták csak. A szöveg értelmezése, lássuk be, megengedi, mégis egy buja római jelenetben vagyunk, amelyikben gladiátorok küzdenek, halott embert csókolnak, szeretnek, ölelnek, vagyis sötét fertő bontakozik ki. Madách így írja meg a kontextust:

Rómában. Nyílt csarnok istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Appenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj. Alföldinél fürdőruhában történik mindez, vagyis stilizálva, hiszen mi tűnik így valóságosnak? (...)

A színházigazgató és rendező Alföldi Róbert ne csak mondjon le, hanem emlékét is szűntessék be, ennyit akar a Jobbik és a KDNP. Alföldi csúnya jelképe a rend nélküli, kozmopolita Magyarországnak: pornó, szabadszájúság, szabadelvűség, rosszul értelmezett magyar kultúra, megkérdőjelezett magyarság, és már a buzizásnál vagyunk, ahogy ezt az ok-okozati láncot gyorsan morzsinkáljuk. Alföldinek sokat kell majd beszélgetnie a Madáchról, a római színről, rendezésről és módszerekről. Reméljük, sikeresen érettségizik, és nem kérdeznek bele sokkal problémásabb szerzők munkáiba, mert a magyar irodalomban elég sok a bajkeverő író, akik összevissza írtak szabad szerelemről, kultúráról, nyelvről, hagyományról.”