A demokratikus elefánt

„A jobboldal hagyományosan erősebb az érzelmi politizálás terén –még akkor is, ha a negatív kampányokat, karaktergyilkosságokat és a csupasz indulatkeltést kiemeljük a képből. A jobboldalon van egy általánosan elfogadott világkép, melynek főbb pillérei – »Isten, haza, család«, »a tehetség utat tör«, valamint az »akinek semmije sincs, az annyit is ér« – kirajzolja azt az értékegyüttest, amely alapvetően érzelmi motivációt eredményez. Ehhez aztán jól paszszol a kül- és belpolitikai történelmi sérel meink állandó felidézése és a bájos egyszerűséggel csak »ezek«-nek nevezett »mások« csoport megvetése. A mostani kétharmadhoz a letargiából felcsapó szalmaláng lobbanása kellett. Ahhoz, hogy Orbánt le lehessen győzni, talán elég a továbbra is mindent ellepő letargia, de korántsem biztos.

Létre kellene jönnie annak a pozitív érzelmi viszonynak, motivációnak, amely a puszta elutasításnál sokkal többet mond, kitartóbban mozgósít, lehetőséget és értelmet ad a választási eufóriát követő sziszifuszi aprómunkának. A demokratikus érzelmek elefántjára persze akkor is szükség lesz, ha a választási szövetség tagjainak racionális alkukat kell egymással kötnie. Ahhoz azonban, hogy a választások után fél évvel a győztesre zúduló populista viharban az új kormány ne legyen béna kacsa, nélkülözhetetlen, hogy választóihoz az érzelmi motivációk kötésével is kapcsolódjon.

Mivel ez az ethosz alaphangjában csak demokratikus lehet, még ahhoz is hozzásegíthet, hogy egy Orbán utáni jobboldallal a normális együttműködés formái kialakíthatókká váljanak. (...)

A narratívák megtalálása és megfogalmazása a demokratikus ellenzék feladata. Ezt amunkát helyettük senki nem végezheti el, de nekik muszáj lesz. E pozitívan motiváló üzenetek, magyarázatok nem programokból, kiáltványokból és stratégiákból állnak – ilyenek összeeszkábálhatók akár egy hétvége alatt –, hanem amindennapi politikai gyakorlatból, az ügyekből adódó értelmezésekből és akciókból épülnek fel, jelenhetnek meg hitelesen a választók előtt. Ehhez azonban – vissza térve a hasonlathoz – meg kell tanulni úgy beszélni az elefánthoz, hogy a hajcsár is értsen belőle, sőt az sem árt, ha ez megfordítva is igaz.”