„Kiáll a miniszterelnök és közli, hogy az emberek amilyen odaadóan szeretnék a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést, sajnos annyira nem akarnak a gyerekek után választójogot adni. Honnan tudja? Megszámolta? Ha mégsem ő, akkor ki?
A szocializmusban is társadalmi vitára kellett bocsátani a »lakosság széles körét érintő törvényjavaslatokat«, s ott sem kellett senkinek számot adni a vitáról. Azt mondta akkor a törvény, hogy a jogszabály tervezetét kell társadalmi vitára bocsátani, de az eltérő szabályozási lehetőséget felvető elveket is meg lehet vitatni. Ez fair: nem ígér semmit. Akár még el is lehet térni attól, amit a pártállam kitalált, de úgysem fognak. Most nincs ilyen – leírva. Legfeljebb csak a konzultációs totó szabályaiban. Egyébként ami fontos, az adott.
Szocializmus-feeling terjeng. Kevésbé az ellentmondást nem tűrő kétharmad, hanem a parancs tudomásulvétele mellé rendelt szertartásrend miatt. 1989 előtt is volt szavazás. Urnáknál, parlamentben is, a játék kedvéért, éppen négyévente. Beleszólás nem volt.”