Mindenki úgy hal meg, ahogy akar

„Mi az ön álláspontja az eutanáziával kapcsolatban?

Nem vagyok szószólója az ügynek, nem fogok felvonulni és táblákat rázni az érdekében. Az számomra viszont érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy ha valaki már annyira szenved, hogy semmi más vágya nincs, csak befejezni a dolgot, és végre nem érezni a fájdalmat, szóval azt nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ilyenkor hogyan képes bárki - orvos, rokon, kormány, mindegy - azt mondani neki, hogy nem, még szenvedj egy kicsit. Ez az ő döntése, ha egyetértünk vele, ha nem. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy haljon meg, ahogy akar. Milyen jogon szólok én ebbe bele?

Milyen volt a fogadtatása a filmnek?

Képzelheti. Az amerikai társadalom végtelenül álszent, intoleráns és szemforgató, ha teszem azt az eutanáziáról vagy a szexről van szó. Mesélek egy történetet. Amikor legutóbb Münchenben jártam, a reptérről befelé menet a taxi egy buszmegálló mellet állt a lámpánál. Nézelődtem, és megláttam egy plakátot, amin egy nő volt látható, fedetlen mellekkel. Egy festmény volt az, valami kiállítást reklámoztak vele. Ez, mármint a nemiséget így ábrázoló műalkotás az USA-ban soha nem kerülhetne közszemlére. Nem tudom, miért van meg bennünk ez a puritán, bigott vonal, de nem tudunk rajta megszabadulni.

Mondok mást. Forgattam már egy rakás filmet, és majd' mindegyik R besorolást kapott (18 éven felülieknek). Nincs benne erőszak, nincs benne szex, csak azt mondja valaki, hogy basszameg. Ezt nem tűrjük, mármint ha valaki káromkodik, de ha teszem azt, a főszereplő fejbe lő valakit két lépésről, azzal semmi baj nincs. Ez nevetséges. Azért szeretek az HBO-nak dolgozni, mert őket ez nem érdekli. A Kevorkian-sztorit azért náluk forgattam, mert tudtam, hogy ha megkeresek vele egy stúdiót, hülyének néznek majd. Nem lehet ugyanis eladni. Mivel reklámozzák? Mire építik a kampányt? Ki a hős? Itt csak a történet számít, semmi más, márpedig ez egy nagyon jó sztori.”