„A hatályos alkotmány egyfajta lenyomata a rendszerváltásnak. Két okból is szokatlanul erős felhatalmazást kaptak a mindenkori kormányokat korlátozó intézmények. Egyrészt a szocialista rendszernek Magyarországon nem volt elsöprő erejű az elutasítottsága. Ahogy ezt Antall Görgy kiváló írásában bemutatta: a rendszerváltás hajnalán a reformkommunisták vezették a népszerűségi listákat, és teljesen reális veszélynek látszott, hogy megnyerik a választásokat. Őket kívánták korlátozni alkotmányozó atyáink. Sólyom László és Tölgyessy Péter nem véletlenül figyelmeztet az aktuálpolitikai szempontoknak alárendelt alkotmányozás veszélyeire. Ők már elkövették ezt a hibát egyszer: a jelenlegi alkotmány megalkotásakor. (...)
Meggyőződésem, hogy Magyarországnak jót tenne egy új alkotmány. Egy olyan, amelyik épít a magyar közjogi hagyományokra, felhasználja az elmúlt 20 év tapasztalatait, és legalább megemlíti a nemzeti sorskérdéseket. Azonban mindennek meg van a maga ideje. Az alkotmányozás kivételes, ünnepi pillanat. És most nem ilyen idők járnak. Amit a rendszerváltás pillanatában elmulasztottunk, azt nehéz, ha nem lehetetlen bepótolni.
A Fidesz rendkívüli, kétharmados felhatalmazása kétségkívül formailag elégséges feltétele az új alkotmány elfogadásához. De ahhoz bravúros teljesítményre lenne szükség az új kormánytól, hogy valódi legitimitást nyerjen az új preambulum. Vagy a mindennapi megélhetési harcokban, és pártpolitikai csatározásokban megfáradt választókat kellene meggyőznie arról, hogy egy népszavazáson elsöprő többséggel szentesítsék az új alaptörvényt. Vagy alkotmányos konszenzusra kellene jutnia legalább két ellenzéki párttal.