Fortélyos félelem igazgat

„Húsz év, azt hittem, elég lesz ahhoz, hogy feladjuk a félelem ösztönös alkalmazkodássá válásának megszokását. Egyesek továbbra is gyakorolták, de nem volt többé általános. Antall Józseftől Bajnai Gordonig megszűnt a politikai hatalom félelmetessé válni. Az emberek nem féltek, így hát nem is alkalmazkodtak, mindenki hitte és mondta a magáét. Kevesebb, mint egy fél év leforgása alatt minden megváltozott. Lehetetlen azt hinnünk, hogy ez mind csak paranoia. Miért nem jellemezte akkor paranoia a rendszerváltás után eltelt húsz esztendőt? A kérdés nem az, hogy jó dolog-e a paranoia, minthogy nem az, mert kínos érzés, s mi több, végső soron alkalmazkodáshoz vezet, hanem inkább az, hogy van-e okunk félni? Van-e okunk ezektől félni? Igen, van okunk. S éppen ezért nem szabad gyávának lennünk. (...)

Ez persze rövidlátásra és ostobaságra mutat. Mi haszna lehetne ezeknek abból, hogy elnyomják a magyar kultúra büszkeségeit? Például azokat, akik New Yorkban és Washingtonban két évvel ezelőtt a magyar kultúra bemutatására szánt programokban a mi jelenkori kultúránkat képviselték és megszerettették? A megboldogult Aczél György ennél sokkal okosabb volt. Ő tudta, hogy az elitet nem eltávolítani kell, hanem magához édesgetni. Ez csak az olyan ideológiai ellenfelekre nem vonatkozott, mint »a Hellerék«, minthogy kiirtásunkra főnökétől közvetlen utasítást kapott. Minthogy volt minőségérzéke, politikája alapjában sikeres volt. (...)

A paranoia ellenség. Nem azért, mert hazugságra épül, éppen ellenkezőleg, azért, mert a tényekre adott válasz. De rossz válasz. Arra motivál, hogy alkalmazkodjunk a mindenkori ezek politikai terepszínéhez. Vannak még nálunk konzervatívok, liberálisok, szocialisták, akik leküzdik ezt a bénító félelmet. Vannak még okosak és bátrak. Egyenlőre nem nagyon sokan (mint az a bizonyos százháromezer), de remélhetően egyre többen. Minél több félelmet generálnak ezek, annál többen.”