„Mivel az ún. JÓLÉTI ÁLLAMOKnak már rég befellegzett - a neokonzervatív korszak bebizonyította, hogy az összemberi szerencsétlenség minden tudatos tervezés nélkül, magától is pont olyan borzasztó, mint megfeszített figyelemösszpontosítással és egyeztetett erőfeszítéssel, amellyel a szánalmasan megtévedt, hiperracionalisztikus baloldal kínozta magát oly sajnálatosan és fölöslegesen -, az értelmiség, amely az amúgy is csekély embert foglalkoztató (voltaképpeni) termeléshez nem kell -
mert az értelmiség kis része (a szoftveríró, dizájner stb.) maga termel, munkás csak karbantartáshoz, csomagoláshoz, szállításhoz kell jórészt, a többi meg minek -
így hát mi a bánatnak a hozzáférhető magaskultúra meg a többi ilyen, hiszen a technikai racionalitást a munkás többé nem használja, hanem pusztán elszenvedi. Igen ÁM, csakhogy a kultúrának meg a tudománynak meg a véleménygyártásnak még van presztízse. Ezt a presztízst kell lerombolni ahhoz, hogy az effajta, öncélúvá vált (valaha NEM VOLT öncélú!) cuccot ki lehessen hajigálni, és a cucc eddigi előállítóit ki lehessen kúrni a kissé összezsugorodott szociális/jóléti rendszerbe, ahol még meleg a helye azoknak az alacsonyabb státuszú dolgozóknak, munkanélkülieknek és nyugdíjasoknak és más ELTARTOTTAKnak, akiket az imént dobtak ki innen (is).”