„A Borsod megyei Szalonnán tavaly ősszel hirtelenjében cigány, lengyel, ruszin és román kisebbségi önkormányzat is alakult, holott a helyszíni riport tanúsága szerint a ruszin szót sokan nem ismerték a településen. Igaz, a Népszabadság miskolci tudósítója végül találkozott olyan szalonnai cigányemberrel, aki azt állította, nagyapjától értesült a család ruszin gyökereiről. A baj csak az, hogy ő volt a helyi ruszin kisebbségi önkormányzat vezetője…
Hát persze. Sokan élnek ebben az országban, akik ötvenezer forintért egy perc alatt találnának maguknak eszkimó felmenőket. Így aztán nem különösebben megnyugtató a szalonnai »ruszin« önkormányzat vezetőjének válasza arra a kérdésre, miféle programokat, hagyományőrzést képzeltek el: »Majd szervezünk ünnepséget, az asszonyok felveszik a szép szoknyájukat, és lesz ruszin műsor…«
Lesz ruszin est, lesz bizony… Hattól nyolcig. Mert akkor átalakul a szalonnai színpad, és kezdődik a lengyel folklórest. Tízkor pedig a helyi románoké a terep. Csak a kannák meg a kanalak maradnak, valamiért erre mindig lesz igény Szalonnán, bárhogyan is fújjanak a szelek a Vereckei-hágóban, a Visztula partján vagy a távoli Olténiában.
Amikor a rendszerváltozáskor kezdeni kellett valamit a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletével, pártjaink számot vetettek a helyzettel, és úgy találták, hogy számarányánál fogva kizárólag a hazai cigányság politikaformáló tényező. Az önálló cigány etnikai párt ma is illúzió, egyfelől a teljesen megosztott, szanaszét húzó cigányok, másfelől a hallgatólagos többségi ellenérdekeltség miatt. Az ismertebb roma közéleti emberek és politikusok időközben szépen belesimultak a különböző pártokba. Hogy ettől boldogabb-e a honi cigányság, döntsék el ők maguk.”
