„A kormány, s mindenekelőtt Orbán Viktor pontosan látta ezeket az ellentmondásokat, amelyeket fel is erősített és mélyített a kormányzati kommunikáció. A nyugdíjrendszer átalakítása azonban korántsem tekinthető a kormány öngondoskodás elleni keresztes hadjáratának. Számos kommentár megírta, hogy a fő kérdés itt az adóátrendezéshez szükséges plusz források megszerzése volt, amelyet – a költségvetési hiánycél teljesítését feltételezve – így tudott biztosítani a kormány. Ezen intézkedések egyfajta »mellékterméke« lett az öngondoskodás-deficit mélyülése.
Ez a melléktermék azonban tovább gyűrűzhet a társadalomban, s ezt három tényező is erősítheti. Egyrészt az államosítás már említett kinyilatkoztatásszerű formája, a választási szabadság korlátozása, megfejelve azzal az ellentmondásos intézkedéssel, hogy az állami rendszerben folytatók készpénzben kapják meg annak a megtakarításnak a hozamát, amit egyébként öreg napjaikra tartogattak. Másrészt a polgárok elveszíthetik bizalmukat (éppen a kormányzati kommunikáció következtében) a megmaradó önkéntes pénztárak iránt: miért bánna másként egy önkéntes pénztár a befizetéssel, mint a hajdan volt önkéntes? Végül, de nem utolsó sorban az adóátrendezés eredményeként az átlagos (adott esetben gyermektelen) keresetűek nehezen tudnak majd pluszforrásokat szánni az öngondoskodásra.