„Az alapproblémát az okozza, hogy egy alkotmányos rendszerben az alkotmány a legmagasabb szintű jogszabály, fölötte, legalábbis jogelméleti szempontból semmi nincs. Az alkotmány szövegét pedig az erre hivatott és a kellő felhatalmazással bíró törvényhozó testület fogadja el valamilyen procedurális szabályrendszernek megfelelően. Kétségen felül áll, hogy a kormánypártok kétharmados többsége a mai magyar parlamentben a mai szabályok szerint legitim felhatalmazást ad az alkotmány módosítására vagy éppen egy új alkotmány megalkotására. Ebből le lehet vonni azt a következtetést is, hogy az Alkotmánybíróság már nem is tehet mást, mint hogy a legitim módon megszületett jogszabályt alkalmazza és értelmezi. A demokratikus legitimáció elvéből pedig az következik, hogy akiknek ez nem tetszik, azok gyűjtsenek maguknak akkora politikai támogatást, amely elegendő az alkotmány általuk kívánatosnak tartott korrekciójához. Ezt a politikai szerepet az Alkotmánybíróság nem vállalhatja magára.
Ezzel a következtetéssel szemben két ellenérvem van. Az egyik arra vonatkozik, vajon valóban igaz-e, hogy az alkotmány szövege olyan korpusz, amely semmilyen más külső kritériumnak nincs alávetve. Ha ez így lenne, abból logikailag az következne, hogy bármilyen tetszőleges szöveg, mondjuk, az Anyám tyúkja szövege is megfelelne az alkotmányosság föltételeinek, amennyiben az alkotmányozáshoz szükséges többséggel bíró politikai erő ezt így látja jónak. Könynyen belátható, hogy ez abszurd következményekkel járna. Ha viszont az alkotmány nem lehet tetszőleges tartalmú, akkor mégiscsak vannak olyan mögöttes jogelvek, erkölcsi előfeltevések, amelyeknek koherens módon tükröződniük kell a szövegben, illetve az általa létrehozott szabályrendszerben és politikai struktúrában.