„A nyugdíjvitában is leginkább az öklünket használjuk. A volt miniszterelnök érvelése, miszerint a 14 hónapos magánpénztári befizetés eltérítése »lopás«, gazdasági értelemben nem állja meg a helyét. (Természetesen más lenne a helyzet, ha az egyéni számlákon már felhalmozódott befizetéseket venné vissza az állam.) A nyugdíjra kötelezően befizetendő járulékokról ugyanis sosem rendelkezhettünk szabadon, azt adóként mindig elvonták a magánszemélyektől és azok munkáltatóitól. A változás abban volt, hogy az aktuális jogszabályok szerint éppen teljes egészükben az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszert finanszírozták-e belőle, vagy éppen egy részét (negyedét) a magánpénztárakba irányíthattuk át - azt is a legtöbben nem önkéntesen, hanem kötelező módon. (Ebből a szempontból még az szja 2 x 1%-áról való rendelkezés hasonlatos ehhez.) Szabadságunk a magánnyugdíj-pénztárakban is korlátozott: ugyan a járulékot (tagdíjat) kezelő pénztárt és a portfóliót megválaszthatjuk, de azt már nem, hogy választunk-e egyáltalán ilyen szolgáltatást vagy sem. Ám a szabadság fogalmával, és általában: a fogalmakkal való pontatlanság nem ér itt véget.
Az állami rendszerbe való visszatérés lehetővé tétele vagy a kötelező magánpénztári tagság megszüntetése is csak igen korlátozott »szabadság«. A járulékokat továbbra is teljes egészében le fogják vonni tőlünk. Ha a Fidesz frakcióvezetőjének érvelését (október 25-én, napirend előtti felszólalásként hangzott el) - »legfontosabb, hogy Magyarországon az emberek a saját pénzükről saját maguk döntsenek« - továbbgondolnánk, az embereknek a teljes önrendelkezést is lehetővé lehetne tenni, azaz, nem csak arról szabadna dönteniük, hogy a magánnyugdíj-pénztárakra bízzák-e befizetéseiket, hanem hogy az államra is. Végül is a munkabér 33,5%-ának megfelelő járulékkal egészen jól elgazdálkodhatunk magunk is. Ráadául nemcsak a pénztáraknál, hanem az államnál is kisebb működési költséggel. Csak éppen a mostani nyugdíjak maradnának fedezet nélkül.