„Az asszimiláció megállítását tartotta az egyik legfontosabb kérdésnek a Máért-ülésen Semjén Zsolt, és ehhez erős magyar kormányt és új nemzetpolitikát ígért. De vajon tényleg csak hangzatos programok szükségesek a határon túli magyarság identitási válságának felszámolásához? (...)
Megerőltető feladat kibújni a[z asszimiláció] hatása alól; még ha anyanyelvünkön is intézzük ügyeinket, nem kényszerítjük magunkra a magyar terminológiát – nem is biztos, hogy azt az ablak másik oldalán értenék. Primár, notár, decsízió, ámenda, formulár, tribunál, procsesz verbál, ordin de pláta, faktúra, kitánca – csak néhány olyan szó, amelyeket nap mint nap átveszünk.
Rosszabb esetben már félig románul, félig magyarul társalgunk – ráadásul mindez az agy működése szempontjából teljesen természetes. Ahogy az is érthető, ha szórványban élő magyar családok lassan-lassan otthon is románul beszélik meg a dolgaikat; ha egész nap ebben a nyelvi közegben élik az életüket, fáradtan hazaérve szükségtelen erőfeszítésnek tűnik a visszaállás. A politikának emiatt kellene gyakorlati tetteket támogatnia.”