„Kedves István!
Szeretnék körültekintően, higgadtan és pontosan válaszolni Neked, de ez egyre nehezebb: a 98%-os különadók témáját túszul ejtette a pártpolitika. A Te leveled olvastán sem könnyű szabadulni ettől az érzéstől. Mindig kíváncsi voltam a gondolataidra, mindig figyelemre érdemesnek tartottam azt, amit kifejtesz; akkor is, ha történetesen nem értettem vele egyet. Most azonban lehetetlen volt hiányérzet nélkül olvasnom a soraidat, nyílt leveled a jelenlegi vitához – attól tartok – nem tett hozzá semmit: se megközelítésében, se hangvételében, sem a megoldási alternatívák vonatkozásában.
A magyar nyilvánosság virtuális hirdetőoszlopára felragasztott röpiratod csupán elismétli azt a – megbocsáss, de szerintem – bornírt vádat, amit a szocialisták következetesen szajkóznak, miszerint a Fidesz titokban fekete miséket tart, meggyőződéses antidemokraták félvilági szervezete, akikkel szemben csak Gyurcsány Ferenc és Hunvald György pártja képes ellen tartani és megvédeni a demokráciát, az alkotmányos köztársaságot.
Írásod – akarva-akaratlan – a téma túszul ejtését segíti, nem a kiszabadítását.
Pedig kíváncsi lettem volna, ha egy olyan elemző képességekkel megáldott elme, mint a Tiéd, előítéletektől mentesen, mindkét fél érvelésére nyitottan vizsgálja meg a kérdést, vajon mire jut. Az igazság azonban az, hogy nem tudtam meg, mert nem elemzőként, hanem a politikai vita résztvevőjeként szóltál hozzá Te is a témához.
Ezzel pedig a számomra sem igen hagysz más lehetőséget, mint hogy újra előadjam a magunk álláspontját, igaz, türelmesebb fogalmazással, miközben a röpiratod persze nyilvánvalóvá tette, hogy választ nem vársz, közvetíteni nem akarsz a szemben álló felek között.
Ítélkezel, nem elemzel.
István, a Fidesz most nem tesz mást, mint aminek tudatában az emberek – muszáj újra emlékeztetnem rá: példa nélküli többséggel – kormányra segítették, illetve a Fidesz igyekszik megtenni mindent, amit a választási programjában vállalt. Ilyen egyszerű az új kormány hitvallása ebben az ügyben. Bejáratott demokráciákban persze egyik mondat sem különösebben revelatív, de Magyarországon bizony mindkét állítás forradalmi újítás: a Gyurcsány-kormányok egyrészt nem tartották be, amit ígértek, másrészt gyökeresen mást tettek, mint aminek tudatában megválasztották őket az emberek.
Mondhatnánk persze, hogy ez az ő bajuk, meg is buktak érte. De nem így van. Ez mindannyiunk baja, mert ez a hatalmi cinizmus állam és polgára között úgy zúzta szét a bizalom minimumát is, mint még soha az elmúlt húsz évben.
A Fidesz – a mai vita szempontjából – két dolgot következetesen és félremagyarázhatatlanul vallott már a kormányváltás előtt.
Egy: új alkotmányt terjeszt az Országgyűlés elé, mert a réginek egyrészt baj van a nevével és »foltozottságával«, másrészt sok konkrét pontján nem bizonyult hatékonynak abban, hogy részint – az Alkotmánybíróság döntésein keresztül – igenis maga az alaptörvény, részint pedig a legfőbb jogforrásból levezetett jogszabályok kellő védelmet nyújtsanak Magyarországnak az elmúlt 8 év visszaéléseivel szemben.
Kettő: a tíz- és százmilliós végkielégítéseket és prémiumokat, amelyek legalább hárommillió ember igazságérzetével ellenkeztek (röpiratod szerint a Tieddel is) visszavesszük, ebből nem engedünk.
Kedves István, most nem teszünk mást, mint betartjuk mindkét ígéretünket. Az Alkotmányt és azzal szoros összefüggésben meghatározott jogszabályokat ugyanis éppen az olyan konkrét ügyek kapcsán egyértelművé váló »állami tehetetlenségek« miatt kell megújítani, mint a tisztességtelen és erkölcstelen állami végkielégítések és prémiumok ügye.
Az alkotmánymódosítás tartalma és iránya (vagy éppen az Alkotmánybíróság jog- és hatáskörének változása, illetve e változás tartalma és iránya) őszintén vállalt, átlátható és előre tudható módon történik. Nem salátaörvényes lapítással, nem improvizatív módon és nem legitimáció nélkül.
Azt állítom ezért, hogy vagy nem ismeri az előző 8 év és az azt lezáró áprilisi választások tapasztalatait, vagy igazságtalanul elfogult az, aki mindebben a demokrácia gyengítését, és nem a választópolgári akarat érvényesítésének erősítését látja. És láttatja!
Csak egyetlen gondolatkísérlet erejéig legyél nyitott a kormányoldal érvelésére: fordítsuk meg a dolgot! Mi történne, ha most nem módosítanánk az Alkotmányt? Az, hogy a válság okozói és haszonélvezői az ország arcába nevethetnének és egy olyan jogi érveléssel takarózva sétálhatnának el a százmilliókkal, amely jogi érveléssel és filozófiával kapcsolatban még maguk, a korabeli jogalkotók is elismerik: nem ezt akarták.
Szokták mondani, hogy a jog nem alkalmas minden emberi élethelyzet szabályozására. Ez igaz. De az is igaz, hogy éppen az ilyen közfigyelemre érdemes, a társadalom hétköznapi jogérzékével és az erkölcsi normákkal is ellentétes, a »kártételét« tekintve is rendhagyó jelentőségű ügyek kapcsán szoktak a jogalkotók a konkrét tapasztalatból következő, általános érvényű jogi válaszokat adni.
Ez a helyzet Magyarországon is, húsz évvel a rendszerváltás után. Ideje van a változtatásnak. Ami eddig folyt ebben az országban, az nem mehet tovább, és ennek jogi garanciáit is meg kell teremteni. Demokrataként borzalmas érzés, hogy mindezért az alkotmányos elkötelezettségemben kérdőjelezel meg, de egyrészt tudom, hogy ebben szerepe volt az indokoltnál talán kevésbé körültekintően megfogalmazott első reakcióimnak is, másrészt eltökéltté tesz a meggyőződés, hogy amit teszünk, az helyes és elkerülhetetlen.
Mostani szavainkat csak és kizárólag a ciklus tettei bizonyíthatják, vagy cáfolhatják majd – nem pedig a Fidesszel, vagy annak vezetőivel szembeni pártos ellenszenv, esetleg gyűlölet.
Magyarország elmúlt húsz évének legbotrányosabb időszaka után kikövetelt választási ígéretek teljesítéséről van szó. Nem többről, de nem is kevesebbről.
Változatlan tisztelettel,
Lázár János”
