Őszintén szembenézek a saját hibáimmal, és változtatok ott, ahol szükséges
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Sosem akartam magam perui írónak érezni
2010. október 08. 08:27
Úgy gondolom, hogy ha valaki perui vagy bolíviai vagy spanyol vagy magyar írónak érzi magát, az óriási korlátot jelent. Interjú.
2010. október 08. 08:27
„SL: Nos, a cikkben ezt a fájdalmas mondatot találtam: »Az a helyzet, hogy noha életükben itt a költõknek és prózaíróknak csak megaláztatás, közömbösség, üldöztetés, esetleg kényszeredett megtûrés jut, mihelyt ártalmatlanul fekszenek a sírban, történelmi figurát, nemzeti hõst csinálnak belõlük.« Ez Rád is vonatkozik?
MVLL: Nézd, nekem szerencsém volt. Nekem valóban szerencsém volt, hogy megjelenhettem külföldön, hogy könyveim olyan kiadói sikert értek el külföldön, ami nemigen jut perui írónak osztályrészül. Peruban a legtöbb író csak nagy nehézségek árán tud publikálni, könyveiket csak helyben ismerik, és nemcsak hogy nem tudnak megélni az írásból, hanem az irodalomtól egészen távol esõ munkával kell megélhetésüklet biztosítani, ami elveszi az idejüket az írástól; ez a kettõs élet mindig deprimáló és demoralizáló. De ennél van még valami rosszabb is: az, hogy a perui társadalomban nem jut szerephez az író, szinte teljesen ki van szorítva. Ki olvas, ki vásárol könyvet Peruban? Nagyon kicsi az olvasóközönség, az nem képes társadalmi funkciót vagy egy többé-kevésbé megbízható státust adni a szerzõknek.
Azért nem kell túloznunk; az idézett mondatot egy kicsit fellengzõs, romantikus stílusban, ifjonti hevülettel írtam le, ma már biztosan másképp fogalmaznék. De az kétségtelen, hogy a perui író meglehetõsen marginalizált, nincs szerepe a társadalomban, nem érzi, hogy elismernék, elfogadnák, bevennék a társadalomba. Ez kétségtelenül hatással van az irodalomra: az író nem érez akkora felelõsséget, mint ha szerves része volna a közösségnek; vagy túlzásokba esik, vagy valamilyen önpusztító tevékenység vagy életforma rabja lesz, vagy a számûzöttek sorsát vállalja fel és eltûnik.
Nem tudom, láttad-e a legújabb könyvemet. Néhány hónapja jelent meg, Archaikus utópia a címe, és José María Arguedasról szól. Van benne egy rész, ahol épp azokkal a perui írókkal foglalkozom, akik egyszerre csak köddé válnak, eltûnnek, emigrálnak, felhagynak az írással, önmaguk szellemei lesznek. Régi hagyomány ez Peruban, s én nagyon tragikusnak találom, mert annyi tehetségünk veszett így el. (...)
SL: Lássuk a kérdés kényesebb részét! Mario, Te emigránsnak tartod magad?
MVLL: Jogi értelemben emigráns vagyok. Ma is külföldön élek, gyakorlatilag évek óta nem járok vagy csak átutazóként megyek Peruba. De ezt nem tekintem tragédiának, egyáltalán nem. Nem érzem magam idegennek Európában, teljes mértékben itthon érzem magam. Elértem azt, amire mindig is vágytam: kora fiatalságom óta arról álmodtam, hogy világpolgár leszek. Továbbá mindig is úgy gondoltam, hogy ez pontosan így áll az irodalomra is, az irodalomnak nem lehetnek határai; noha az irodalom nagyon mély gyökerekkel kötõdik valamely társadalomhoz, környezethez, régióhoz, országhoz, ha nem vetül ki teljes szabadsággal más területek felé, akkor nem lép túl a folklór határán.
Tehát külföldön élek, de semmiképpen sem érzem ezt - hogy is fogalmazzak - büntetésnek. Épp ellenkezõleg, roppant élvezem Európát, otthon nekem Európa. Latin Amerikát szintén magaménak érzem, elég gyakran felkerestem, mostanában például sokat járok a Dominikai Köztársaságba - Trujillóról írok regényt -, azt is a magaménak érzem, s a latin-amerikai valóságnak egy számomra eddig ismeretlen arculatát fedeztem ott fel. Azért kétségtelen, hogy Peruban vannak a gyökereim, perui spanyolt beszélek, perui a gyakran felidézett kamasz- és ifjúkorom; de sosem akartam magam perui írónak érezni, mert úgy gondolom, hogy ha valaki perui vagy bolíviai vagy spanyol vagy magyar írónak érzi magát, az óriási korlátot jelent, azaz az író valójában a lokális szintre redukálja az irodalmat, ami az én véleményen szerint ellentmond az irodalomnak.”
A megismételt irodalmi érettségin Krasznahorkaiból, Nádasból és Esterházyból lehet bizonyítani
Wass Albert nagyon nehéz olvasmány.
Wass-kalapos kritikusok, avagy milyen volt az idei érettségi?
Kisebb vihart okozott az idei magyar nyelv és irodalom érettségi a diákok körében és persze a tágabb nyilvánosságban is.
Ez is Orbán hibája: a fiatalok szerint az irodalom érettségivel állt rajtuk bosszút a leköszönő kormány (VIDEÓ)
Belföld
Ez volt a rendszerváltás ára egy lány szerint.
Nem bírta megemészteni a magyar érettségit a Demokratikus Koalíció: lefasisztázták Wass Albertet
Belföld
A párt szóvivője szerint az írónak ki kellene rohadnia magyar irodalomból.
Szoboszlai az MU BL-győztes védőjét is levette a lábáról – szerinte a magyarnak is járhatna az év játékosa díj Angliában
De nem biztos benne, hogy számolnak a magyarral.
Orbán Viktor egy mindenre kiterjedő terven dolgozik – az is kiderült, mikor hozza nyilvánosságra (VIDEÓ)
Belföld
Minden jobboldalit megnyugtatott Takács Péter.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2010. október 08. 17:03
Elnézét kérek, hogy a felsorolást rövidre fogtam, természetesen a sor hosszu /És még mindig nem a Berlinben élő irók jönnek!/
Válasz erre
0
0
Öreg
2010. október 08. 17:00
Gondoljuk csak meg, Jókai, Mikszáth, Móricz, Koós Károly, Sütő András - hogy csak mindenki által becsült NAGY magyar irókról irjak - mit értek volna el ezzel a hazátlansággal. Persze más a mostani világ és más magyarnak lenni /Kis nép, nagy történelemmel/ mint spanyolnak vagy angolnak. Én akkor is rájuk szavazok, és a Berlinben honossá vált magyar irókat még kifutófiunak sem vállalnám a fentiek mellett!
Válasz erre
0
0
mefisto
2010. október 08. 10:59
"ha valaki perui vagy bolíviai vagy spanyol vagy magyar írónak érzi magát, az óriási korlátot jelent, azaz az író valójában a lokális szintre redukálja az irodalmat, ami az én véleményen szerint ellentmond az irodalomnak.”
Tehát Llosa nem érti sem az Iliászt, sem az Isteni Színjátékot, sem az Ember Tragédiáját, mert az ilyen lokális szintre redukált ógörög/olasz/magyar provincializmusok nem érik el az irodalom szintjét.
Válasz erre
3
5
atila68
2010. október 08. 09:41
Kár, hogy Bede Márton ráugrott a témára.
Így csak marad a fémes szájíz.
Válasz erre
0
1