Przewoźnik, a pótolhatatlan

„Nehéz párhuzamot vonni a történelmi tragédiák között, így nehéz megmagyarázni, hogy mit is jelent a lengyelek számára Katyń. Aligha akad olyan lengyel család, amelyiket ne érintette volna a katyni tragédia. Az 1940 márciusa és júniusa között a katyni erdőben, valamint Mjednojében és Harkovban kivégzett lengyelek száma mintegy 15 000 fő. Rajtuk kívül további nyolc-tízezer lengyelt - katonatiszteken kívül a vagyonosabb réteg tagjait - lőttek agyon. A tisztek meghatározó arányban tartalékos behívottak voltak, likvidálásukkal Sztálin a lengyel értelmiség teljes kiirtásához tette meg az első lépést. A lengyel katonákat annak ellenére végezték ki Katyńban, hogy a nemzetközi jog védte őket. A tömegsírokban talált személyes tárgyak, naplók tanúskodnak arról, hogy mindvégig bíztak a nemzetközi jogban, meg voltak arról győződve, hogy a frontra viszik őket. Ehelyett egy kegyetlen tömegmészárlás áldozatai lettek. Lengyel szakemberek először 1991-ben vehettek részt a mészárlás körülményeinek rekonstruálásában.

A tömegsírokban talált személyes tárgyak, a katonai egyenruhák maradványai, a katonai jelvények egyértelműen bizonyítják, hogy az áldozatok lengyel tisztek, rendőrök, határőrök. Az 1990-es évek elejétől a katyni erdőben 8, Mjednojében 23, Harkov területén pedig 75 tömegsírt találtak, ezek felkutatását többek között Andrzej Przewoźnik vezette. Máig keresik, hogy hol lehet még annak a hétezer lengyelnek a sírja, akikről az az utolsó adat, hogy 1940 tavaszáig szovjet börtönökben raboskodtak. A Nemzeti Emlékezés Hivatala (IPN) várhatóan további temetőket alakít ki a tömegsírok helyén, ám ezekben Przewoźnik már nem vehet részt.

Andrzej Wajda Oscar-díjas rendező Katyń című filmjét 2007-ben mutatták be Lengyelországban, akkor a rendező így fogalmazott: »Akiket a tiszteken kívül Sztálin és az SZKP Központi Bizottságának utasítására kivégeztek, azok mind a lengyel értelmiség jeles képviselői; művészek, egyetemi tanárok és a mérnökök. Sorsuk Sztálin aláírásával eldöntetett. [...] A katyni hazugság 1989-ben lelepleződött, akkor lehetett először cenzúra nélkül őszintén beszélni a tragédiáról, de maga a katyni valóság már a II. világháborúban beleégett a lengyel társadalom tudatába. És onnan nem lehet kitörölni. A film a történelem iránti adósság törlesztése.« Hasonlóan fogalmazhatunk a most megjelenő könyvről is, amely szintén adósságot ró le a történelem iránt, de egyben Przewoźniknak is méltó emléket állít.”