„Hoffmann Rózsa a nyolcvanas években belépett az MSZMP-be. Nem kényszerítette, zsarolta senki, de hát iskolaigazgató akart lenni. És mert ehhez akkoriban elengedhetetlen volt a párttagság, így Hoffmann Rózsa megkötötte ezt a kompromisszumot – ahogyan ő nevezi. Ezt megelőzően pedig az akkori oktatási minisztériumba dolgozott, amit azzal magyaráz, hogy »akkortájt még sem világnézeti, sem politikai kérdésekben nem voltam érett«. Majd hozzáteszi: »Közéleti szempontból úgyszólván közömbös voltam, de ez bizonyára így volt elrendelve«. Bizonyára. Ez a helyzet, ez az elrendeltetés aztán egyszer csak megváltozott. Gyermeke menyegzőjének »szinte misztikus pillanata bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam« – közli mindezt a HVG-vel. Kevésbé patetikusan azt is mondhatnám, az államtitkár asszony, aki oly gyakran és szívesen szónokol hazáról, hazaszeretetről, hűségről, kötelességtudatról, keresztény értékekről, és egyebekről, aki azt gondolja, hogy ő majd meg tudja mondani »mi a jó és mi a rossz«, a saját életében mindig azt az ideológiát követte, amelyet a karrierje éppen megkövetelt. Ezt persze rajta kívül sokan mások is megtették – a Fidesz-KDNP soraiban különösen gyakoriak az ilyen pálfordulások. Talán épp ezt leplezendő ennyire hangosak a »megtértek« és »hazataláltak«.
Hoffmann Rózsa emberi gyengeségénél vannak persze fontosabb kérdések is. Az egyik, hogy mint tudjuk »Magyarországon a közoktatásnak semmiféle esélykiegyenlítő szerepe nincs«, sőt a gyerekek között meglévő, magukkal hozott társadalmi, kulturális távolságok az iskolában eltöltött évek alatt tovább nőnek. Nem is szólva arról, hogy az etnikai szegregálódás, magyarul a cigány gyerekek iskolai szegregációja az elmúlt évtizedekben hatványozottan növekedett. Ezekkel a problémákkal kapcsolatban az államtitkár asszonynak nincs különösebb mondanivalója. Hacsak a »normaszegő tanulók« megbüntetését, a »problémás« fiatalok külön osztályokba szervezését annak nem tartjuk. Jószerivel szót sem ejt – néhány esetleges általánosságon kívül – arról, hogy milyen koncepció alapján, milyen intézkedésekkel igyekszik változtatni ezen a tűrhetetlen helyzeten. Hogyan akar változtatni azon a helyzeten, hogy az általános iskolából kilépő fiatalok nem elhanyagolható része képtelen tovább tanulni, s esélye sincs a munkaerőpiacon való érvényesülésre. Akkor sem, ha János vitézt olvas Harry Potter helyett, s akkor sem, ha már második osztályban is megbuktathatják.”
