Érvényes stratégia-e a dezertálás?

„Elérkezett a pillanat. A 2006-os eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság előtti megjelenés ügyében még felvethető az a kérdés, hogy hosszabb távon nem okoz-e nagyobb károkat a nyilvánvalóan alantas célokat is szolgáló és méltatlan módon előadott inkvizíció bojkottálása. Megfontolandó, hogy nem származik-e a demokratikus pártokra nézve is haszon abból, ha megpróbálják parlamentáris mederbe terelni a megtorló szándékot. Ezek az érvek azonban a parlamentarizmus valóságából indulnak ki, a parlamentarizmus szempontjából értékelik e bizottság munkáját. Ez a feltételezés azonban könnyelműség, a jelenlegi jobboldal nem barátja a parlamentarizmusnak. Ez ugyanis nem egyszerűen egy  kormányforma a sok lehetséges közül, nem pusztán az országgyűlés formális működését jelenti, nem merül ki a parlament és kormány viszonyának közjogi rendezésében, hanem olyan elv, amely elsőbbséget ad a vélemények pluralizmusának, védi a kisebbségi álláspontokat és valódi konszenzusra törekszik. A parlamentarizmus elve kizárja a politikai ellenfél elsöprésének, földbe döngölésének, felszámolásának szándékát. A mai magyar jobboldal nem parlamentáris politikai erő, és mint ilyen természetesen szemben áll a hatályos alkotmánnyal, minden erejével diszkreditálni igyekszik. Ez a parlamenti bizottság sem tudni akarja a valóságot, hanem megalkotni egy olyan múltat, amely a (fülke)forradalom céljait, legitimálását szolgálja. Ehhez képest legfeljebb jószándékú naivak, akik részt vesznek egy ilyen politikai játszmában. Az alkotmányozási folyamat azonban nem ilyen, itt többről van szó.

Józanul nem lehet arra számítani, hogy bárkinek bármilyen lényeges kérdésben lapot osztanának a készülő ellenforradalmi alkotmány megfogalmazásában. A két demokratikus ellenzéki pártnak még illúziói vannak, arra számítanak, hogy képesek lesznek érdemi hatást gyakorolni egy olyan folyamatra, amely lényegében eldőlt azzal, hogy ilyen időkeretben, ilyen személyi összetételben és ilyen kiindulópontokkal kezdtek neki. Az MSZP és az LMP, meg azok a civil szervezetek, amelyek nevüket adják ehhez, díszek lesznek a Fidesz-Jobbik alkotmány karácsonyfáján. Alkotmányjogászok és demokratikus elkötelezettségű gondolkodók figyelmeztetései természetesen hasztalanok egy autoriter természetű hatalommal szemben, a szavaknak szinte semmi értelmük. A jobboldalnak az a célja, hogy széles nemzeti egyetértésre hivatkozhasson, ezért szimulálja az ellenzék és a civilek részvételét, érdemben azonban nem veheti komolyan a szavukat, mert olyan értékek mentén, olyan intézményes elképzelésekkel alkotmányoz, amelyekkel demokratikus pártok nem érthetnek egyet. Hacsak nem elégednek meg egy-egy zöld vagy piros kikényszeríthetetlen, semmire sem kötelező ideológiai fordulattal az alkotmány egy nem lényeges helyén. Ehhez majd el kell viselniük azt a terhet, hogy ők lesznek a széles társadalmi konszenzus megtestesítői egy borzalmas alkotmány mögött. A Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet érzékelte ezt a veszélyt. Őket, sok más jogvédő és liberális civil szervezettel és gondolkodóval egyetemben, a jobboldali közéleti és politikai kultúra már régen kivette abból a nemzeti közösségből, amely most állítólag alkotmányoz. Így számukra jól megfontolt szakmai érvek mellett önazonosságuk megőrzése miatt sem maradt más választás, mint a kivonulás és a többi demokratikus erő erre való felhívása.”