hogy egy magyar minisztériumban dolgozzon. Kitennék a szűrét.
2010. szeptember 27. 12:16
p
0
0
84
Mentés
„Diana hercegnőnek esélye sem lenne, hogy dolgozzon egy magyar minisztériumban. A milliók csodálatát elnyerő ikon szakítva a klasszikus protokoll szabályaival nem egyszer harisnya nélkül, nyitott cipőben jelent meg hivatalos programokon.
A Fidesz minisztériumai kitennék a szűrét. A meztelen női láb ellentétes történelmi államiságunk által megkövetelt alázattal. Ugye?!”
A Gyurcsány Ferenc által vezetett korábbi balos zászlóshajó szerdán ünnepli születésnapját, nagyszabású rendezvénnyel készülnek Dobrev Kláráék, miközben zuhannak a megszűnés felé. Bokor Gábor írása.
A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.
A kormánypárt fő kihívójának terveiről még csak szivárognak az információk, az ellenzék parlamenti pártjai viszont már számos jelöltet megneveztek a jövő évi választára. Körképünk.
Még szerencse, hogy a józan többség nem károg, hanem értékeli mindazt, amit értékelni, megbecsülni lehet.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 84 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2010. szeptember 29. 09:39
Idéznék a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hírarchívumában található hírből, amely 2007 június 19-i keltezésű:
"Gyurcsány Ferenc egyúttal arra kéri a közigazgatásban dolgozók munkahelyi vezetőit, tekintsenek el a hivatali ruházatra vonatkozó előírásoktól és elvárásoktól, és a hőségre való tekintettel engedélyezzék, hogy a hölgyek mellőzhessék például a harisnya, a férfiak pedig a nyakkendő viselését."
(link: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16519&articleID=31924&ctag=articlelist&iid=1 )
Ha jól sejtem, ez implicite azt jelenti, hogy tehát amikor nem volt hőség, akkor kötelező volt Gyurcsány Ferenc idejében is a harisnya.
Van még kérdés?
Szar dolog az internet, Fletó, és te egy büdös szarházi geci féreg vagy.
Válasz erre
1
0
MrWindd
2010. szeptember 28. 09:33
Azért ez már mindennek a netovábbja.Hogy meri ez a böszme egy elhunyt emlékét így besározni?Valóban semmi sem szent?
Válasz erre
0
0
Dr. Kotász
2010. szeptember 28. 08:31
Kingová Gönczová magasra tette a mércét,feromonja még Slota mestert is erekcióra késztette!
Válasz erre
1
0
hátakkor
2010. szeptember 27. 21:57
Fletó, 2010. szeptember 26.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!