Szentbeszéd Nagyboldogasszony ünnepén

2010. augusztus 16. 08:46

Mária mennybevétele nem csupán gyönyörű hittitok, amelyet csodálunk, hanem program is a saját életünk számára.

2010. augusztus 16. 08:46
„Főtisztelendő Paptestvérek, Kedves Diakónus Testvéreim, Krisztusban Kedves Testvérek!

Szűz Mária mennybevételének ünnepe, Nagyboldogasszony napja Főszékesegyházunk búcsúja is a Bazilika újjáépítése óta. Gondoljunk erre, valahányszor belépünk hazánknak ebbe a legfőbb templomába, és feltekintünk a főoltár képére, mely lendületében és szerkezetében hűségesen hordozza Tiziano gyönyörű oltárképének vonásait, melyet Velencében a »Frari« templomában találhatunk. De nem csak a XVI. században ábrázolta már a művészet Mária mennybevételét, nem csak akkortól ünnepli a liturgia hitünknek ezt a titokzatos valóságát. Arra, hogy az egyházatyák részletesen tárgyalnak erről a kérdésről, már az V-VI. századból vannak példáink. A mennybevétel ünnepe pedig már az V. században mind a keleti, mind a nyugati egyházban elterjedt volt, olyannyira, hogy már az efezusi zsinat (431) előtt is élő gyakorlat kellett, hogy legyen, hiszen a szokás még a nestorianus keresztények körében is tovább él, akik pedig ekkor váltak el a katolikusnak, ill. ortodoxnak nevezett egyháztól. És nem is egyszerűen Mária mennybevételét ünnepelték, hanem a liturgikus könyörgésekben kifejezetten test szerinti mennybevétel szerepel. Természetesen az egyház folyamatos liturgikus ünneplése erős érv egy hitbeli igazság mellett. De valljuk meg, hogy a régi keresztények a szóbeli hagyományon kívül a Szentírás szavát is szem előtt tartották: »És nagy jel tűnt fel az égen: Napba öltözött asszony, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló korona« (Jel 12,1). Ezt a képet vonatkoztathatjuk magára az Egyházra, Krisztus jegyesére is, de ősidők óta látták benne a Boldogságos Szűz Mária képét is, akinek ragyogása ahhoz a fényhez hasonló, amely a színeváltozás hegyén Krisztus alakját és a mellette álló Mózest és Illést beborította. Isten dicsőségének ragyogásáról van szó, amely gyarló emberi szavainkkal és elképzeléseinkkel érzékelteti a megdicsőült ember testének és lelkének részesedését az örök isteni boldogságban. »Hasonlóvá leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.« (1Jn 3,2; vö. 2Kor 3,18)

A keresztény művészet egyébként szintén különleges módon ábrázolja a Szent Szűz halálát, vagy pontosabban elszenderülését. A régi ikonokon, Mária ágyon vagy ravatalon fekszik, de a lelkét jelképező fehér alakot, mely testét elhagyja, már Krisztus várja kézen fogva a mennyei dicsőségben.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szeekely
2010. augusztus 16. 14:20
A katolikusok a kereszteny hagyomanyok szellemeben imadkozzak az Udvozlegy Maria-t es a Rozsafuzert. Mas felekezetek vajon miert nem teszik? Vagy van mas kereszteny felekezet, ahol szinten el a gyakorlat?
drienovác
2010. augusztus 16. 11:38
"de a lelkét jelképező fehér alakot, mely testét elhagyja, már Krisztus várja kézen fogva " ilyenek miatt nem bírok komoly maradni sose beszédek alatt...mindig becsúszik egy... vagy az időfogalmammal van baj, máris a kezét fogjuk annak, aki meg sem érkezett - persze Krisztus akár erre is képes lehet... igaz, én a Szentháromságnál is el szoktam akadni...
szpal
2010. augusztus 16. 11:10
sola scriptura, az Írások nem említik Mária mennybemenetelét. Akik Máriát tisztelik, azok az egyedül üdvözítő Jézus Krisztus szentségét gyalázzák. Jutalmuk hosszú lesz és fájdalmas. Nem szép dolog félrevezetni a népet, amikor élet-halál kérdéséről van szó.
Chanyi
2010. augusztus 16. 09:39
Ave, maris stella, Dei mater alma, atque semper virgo, felix cœli porta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!