„A szocialisták most, szokásukhoz híven, ismét vizet prédikálnak, miközben nagyon sok bort megittak az elmúlt húsz évben (is). Ettől, úgy látszik, megkótyagosodtak. Ugyanis érdemes megnézni, hogy az elmúlt húsz évben hogyan zajlottak a kormányváltások utáni személycserék, s hogyan csinálták ezt ők maguk.
A »rendszerváltó« Antall-kormány megdöbbentő módon egyáltalán nem követte az 1945 utáni német mintát, ellenkezőleg, a régi nómenklatúra emberei nagy számban a helyükön maradtak. (Amin ők lepődtek meg a legjobban.) Az Antall-kormány úgy viselkedett, mintha nem rendszerváltás, hanem egy politikai irányzaton belüli (!) váltás történt volna. Hogy ennek mik a valós okai, talán egyszer megtudjuk. Ezzel szemben a Horn-kormány már masszív személycsere-sorozatot hajtott végre – mintha egy hosszúra nyúlt politikai ciklus fejeződött volna be –, visszahozva az időközben kiszorult volt állampárti kádereket. Az Orbán-kormány – fordított előjellel – az utóbbihoz hasonló személycserékbe kezdett, de a legmegdöbbentőbb mégis a 2002-ben hatalomra kerülő Medgyessy-kormány tevékenysége volt. Medgyessy Péter azt ígérte a választások előtt, hogy a »nemzeti közép« kormányát alakítja meg, nem lesz boszorkányüldözés,»betemetik az árkokat«”, stb. Nos, a »betemetés« úgy sikerült, hogy beledobták az árokba a jobboldali kádereket. Vagyis a Medgyessy-kabinet az 1990 utáni legelsöprőbb tisztogatást hajtotta végre, a személycsere-cunami a miniszterektől szinte a takarítónőkig söpört végig. Olyan váltást hajtottak végre, amely szinte rendszerváltással – pontosabban pártállami rendszer-visszaváltással – ért fel.
A kérdés tehát adott: mi is a problémájuk most a szocialistáknak a második Orbán-kormány személyzeti politikájával, a patronázzsal? Azt hiszem, nekik inkább hallgatniuk kellene.”