Sose múljon el...

„Esküvőn volt, lakodalomban. A gödöllői Grassalkovich-kastély udvarában száz ember ünnepelt, evett-ivott, mulatott együtt. A lány egy volt a sok vendég közül. Elvarázsolta az est, de maga se tudta, miért, egy percben mégis úgy döntött, keres egy csöndesebb zugot. Akkor indult el, maga mögött hagyva a barokk kastély gyönyörűen megvilágított homlokzatát, a lampionokat, a zenét, a pazar ételeket és a társaságot.
Egyetlen percre magányra vágyott, arra, hogy újra és újra felidézze magában az esküvő felejthetetlen pillanatait.  Keresett hát egy kényelmes padot, leült, és mélyet szippantott az illatos nyári levegőből. Akkor, abban a pillanatban hirtelen élesen és félelmetes pontossággal ott volt előtte a lényeg. Az, ami igazán számít. Furcsa módon nem a gyönyörűen megvarrt menyasszonyi ruhát, a vőlegény és a koszorúslányok elegáns öltözetét látta maga előtt. Még Sissi világszép barokk kastélya is csak elmosódottan, álomképként jelent meg előtte. A zene, az elhangzott dalok, versek, beszédek sem visszhangoztak benne újból. Más szólalt meg valahol ott legbelül, olyasmi, amit nehéz lett volna ott és akkor szavakba önteni Egy kérés volt csupán: az, hogy sose múljon el a varázs.”