„Biszku Béla a Duna TV-ben, a Közbeszédben, augusztus 4-én - egy cseppet sem váratlanul - ugyanott folytatta, ahol a Bűn és büntetlenségben (Skrabski Fruzsina és Novák Tamás filmje) abbahagyta. És ismét óriási szerencséje volt: a riporter, Apáti-Tóth Kata felkészültsége semmiben nem múlta felül az említett szerzőpárosét, akiket emiatt már többen, joggal elmarasztaltak. Ezúttal is az történt, amit György Péter megírt e lap hasábjain a »roppant súlyos felelősséget a vállán hordó egykori belügyminiszterről« készült dokumentumfilmről: »Biszku olyan pontosan és felkészülten hazudik, mint amilyen pontatlanul és felkészületlenül kérdez igazat« a riporter. Ezúttal »sem volt felemelő látvány, hogy a személyes felelősség elől Biszku úgy tér ki, ahogy akar.« (A tanú - A Biszku-film szomorú története, ÉS, 2010/25., jún. 25.) Apáti-Tóthot azonban nemcsak inkompetenciája akadályozta, de egyéb riporteri erényeknek is híján állt, így a kínálkozó ziccerek is kihasználatlanul maradtak. A riport (és a film) legfőbb kérdése, hogy Biszku Béla mint KB-, PB-tag és belügyminiszter, mennyire volt felelős az 1956-os forradalom megtorlásáért. A valóban kiváló szellemi frissességnek örvendő ex-belügyér-funkcionárius természetesen most is következetesen tagadhatta a retorzióban játszott szerepét, minduntalan azt hangsúlyozta, hogy az egykori »ellenforradalmárok« felett »szuverén, magyar bíróság« ítélkezett. (...)
Bár a riporter (és a Novák-Skrabski szerzőpáros) erről semmit nem tud, Biszku Béláról ez a tájékozatlanság nem feltételezhető, noha mindent megtesz, hogy ezt elhitesse. Ám a film betiltását célzó beadványa bizonyítja, hogy a mai burzsoá világban sincs elveszve (»Az alkotók az elkészült filmet, amely olyan, a film számára készült felvételeket is tartalmaz, amelyeken nem mint közszereplő jelenek meg - nekem nem mutatták be, annak nyilvánosságra hozatalához nem adtam a hozzájárulásomat«), s ez erősen valószínűsíti, hogy legalább a rá vonatkozó jelenkori szakirodalmat ismeri.
De - csakúgy, mint tapasztalatom szerint az egykori elvtársai - megpróbálja elhitetni, hogy még mindig a kádári Fehér Könyvek e korszak legautentikusabb forrásai. Így kerül minduntalan azonossági jel a Köztársaság téri lincselés és a forradalom egésze közé. »Meg volt hirdetve a Szent Bertalan éjszakája« - szajkózza ezt a kádárista koholmányt. Úgy tesz, mintha még mindig meg lenne győződve arról, hogy az »ellenforradalmárok« vissza akarták állítani a Horthy-rendszert. És nyilván most már ő is tudja, hogy az Egyesült Államok a legkevésbé sem akarta megváltoztatni a jaltai világrendet, ahogy az utóbbi húsz évben ezt már annyiszor leírták.”
