Újra lehet buktatni! Minden meg van oldva?

A pedegógia legfontosabb eleme a szígor, mondta Balu is. Nem kell kertelni, a szoc-lib rezsim totálisan szétverte az oktatás alapjait, nem lesz egyszerű feladat kijavítani a rendszerhibákat, de hozzá kell fogni, mert nagy bajok vannak.

"Szerintem is van olyan, hogy buktatni kell. De nem elsőben." - Kívánságod, parancs ! Így vezették vissza a buktatást ...

Kedves Mindenki! Lehet, hogy ismét vissza kéne térni a cikkhez. A cikk írója ugyanis nem mondja, hogy nem szabad buktatni. Azt mondja, hogy az a baj, hogy erre a részkérdésre koncentrál egy magát átfogónak és forradalminak nevező új kormányzat, ahelyett, hogy a valóban fontos oktatáspolitikai kérdésekkel törődne. Az a baj, hogy ezzel szúrja ki a választók szemét valódi intézkedések helyett. Szerintem is van olyan, hogy buktatni kell. De nem elsőben. Mégpedig azért, mert az írás-olvasás-számolás és az iskolás lét általános kérdéseiben való, egy bizonyos szintű kompetenciát a második osztály végére kell elérniük a gyerekeknek. Ebben a korban ez a fajta fejlődés egyénenként nagyon különböző ütemben zajlik, tehát egyáltalán nem biztos, hogy amelyik gyerek első év végén még nem érte el a "felét" ennek, az a második végére sem fogja. És fordítva is: az, hogy egy gyerek első végén az átlag fölött van, még nem garancia arra sem, hogy második végére eléri a minimumot. Ráadásul ezek a részképességek egy-egy gyereken belül is nagyon eltérő szinteken állhatnak menet közben. Tehát azt akarom mondani, hogy első végén még semmit sem lehet tudni igazán arról, hogy hol is tart a gyerek, így mi alapján buktatnánk? A második vége, az már más: ott van egy limit, amit azért kell elérni, hogy képes legyen a következő osztályokat elvégezni. De általában itt nem arról van szó, hogy a gyerek NEM TELJESÍTETT, hanem hogy még NEM ÉRETT. Erre az érésre kell még egy évet biztosítani számára. Egyébként azt elég középkori szemléletnek érzem, hogy akkor jó, ha eléggé megszenvedi a gyerek (vagy bárki) a tanulást. Az az igazán érték. Szerintem a tudás és a kompetens személyiség az érték. Annyira, hogy ezekért adott esetben érdemes vállalni a kemény és kitartó munkát, ami néha bizony szenvedés. De érdemes megnézni, hogy az adott tudás milyen más, élménytelibb módokon szerezhető meg. Éppen azért hogy ne elriasszuk a gyereket a tanulástól, hanem kedvet csináljunk hozzá. Miért kellene a tanulásnak kínos erőltetett menetté válnia tanár, diák és szülő számára egyaránt? Ha egyszer lehet örömmel és élményszerűen is csinálni?

Az iskola az oktatás-nevelés színhelye. Oktatni annyi mint ismeretet átadni, de ebben több elem is van ami egyben nevel. Ilyen a példa, amit a tanár adhat. A nevelés egy fontos eleme a szocializációnak, a felnövekvő nemzedék jellemalakításának. Itt nagy szerepe van a világos elvárásoknak, a megszokássá tett lokális hagyományoknak, az igazságkeresésének, amiben az ifjak szinte kompromisszum képtelenek. A buktatással semmi gond nem lenne, ha ezt, a funkciójához képest, jelentősebbé nem tenné egy szakmailag kétes értékű zavarodott liberális oktatáspolitika. Az iskola és a szülő közös terméke a gyerek iskolai produkciója. Egy zavarodott, végtelenül korrupt és elanyagiasodott társadalomban jaj a felnövekvőknek és jaj azoknak is akik cselekedett helyett hülyeséget beszélnek. De különösen jaj azoknak akik szó nélkül kussolnak. A gyerek, kezdeti állapotából később felnőttként szinte semmire nem emlékszik, de génjeiben kódolja a kóros elváltozásokat.