„Nemcsak példa, hanem valós és megoldandó probléma a graffiti. Erre ugyebár nem nagyon van mentség, egyszerű kisköcsögökről van szó, akik szeretik összefújkálni a metrókocsikat, telerajzolni a buszokat, lehetőleg savval belemarni az üvegbe a bárgyú szignójukat, pedig a kulturált szórakozásnak ma már a tárogatózástól az internetezésig számtalan formája áll rendelkezésre. És szemmel láthatóan nincsenek eléggé elrettentve, mert különben nem csinálnák. Minden graffiti mellé tényleg nem lehet rendőrt állítani. De nem is kell.
A járművek, főleg a kötöttpályás kocsik összefosása komoly gond Berlinben is, mert metróból meg S-bahnból sok van, meg graffitisből is, úgyhogy folyton össze voltak festve. Ez a tisztességes embereket mindig is zavarta, de rendőr még ott se jutott minden szerelvényre. Hanem aztán rájöttek, hogy nem kell ehhez feltétlen rendőr. Ni:
A hirdetmény szerint hatszáz euró üti a markát annak a polgárnak, aki elősegíti egy ilyen rongáló kisköcsög előállítását. Az ott is szép pénznek számít, elég ahhoz, hogy egyes tettrekész állampolgárok direkte vadásszanak a kisköcsögökre, szükség esetén többedmagukkal. A károkhoz képest viszont semmiség: ennyibe kerül egy metróablak cseréje, egy teljes szerelvénytakarítás pedig ennek a sokszorosa; csak az S-Bahn-hálózaton ötmillió euróba került a rongálások helyreállítása évente. Tehát bőven megéri fizetni hatszáz eurót minden egyes kisköcsög skalpjáért, főleg hogy ha már vadásznak rájuk, akkor a többségük talál magának más szórakozást, hiszen általában nem hétpróbás gerillák ezek, csak hülyegyerekek. (...)
Ettől egyébként nem pusztult ki a graffiti sem Berlinből, sem Los Angelesből, de a kesztyű fel lett véve. A vérdíjnak csak a neve hangzik rosszul, a mechanizmusa ma is működőképes. Csak akarni kell, és ha semmi más nem is lesz itt, akaratból van elég.”
