Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Perelhet az étterem, ha a Twitteren valaki megjegyzi, hogy ott elköltött vacsorája undort keltő és gyomorforgatóan bűzös volt?
„Akik már láttunk internetet, napestig tudnánk sorolni a vicces példákat, amelyek lehetetlenné tennék ennek a szabályozásnak a betartatását. Börtönt kap, aki Facebookon státuszüzenetben tényszerűt hazudik? Perelhet az étterem, ha a Twitteren valaki megjegyzi, hogy ott elköltött vacsorája undort keltő és gyomorforgatóan bűzos volt? Milyen büntetésre számíthat, aki gyáva a tényszerű hazudozáshoz, de lájkolja egy közismerten tényszerűen hazudozó mikroblogger valamelyik bejegyzését? Akinek van hozzá kedve, most van min nevetnie.
A törvényalkotó szándéka persze világos. Ellenőrizni, felügyelni, vadhajtásokat lecsipegetni. Ez a rendszer a hagyományos média korában sem volt teljesen működőképes, ma az interneten pedig teljességgel hasznavehetetlen. Néhány nagyobb weboldalt, amely rendes magyarországi székhellyel és állandó, nevesített szerzői gárdával rendelkezik meg lehet szorongatni, a magyar nyelvű tartalmak átfogó kontrollja viszont lehetetlen.
Internetet szabályozni a világon mindenhol igen egyszerű dolog, és néhány alapvető szabály felállításán túl nem is nagyon szoktak ezzel foglalkozni. Ha ez az elemista feladat nem megy, mi lesz itt, ha egyszer valami szokatlanul esős hónapban a fél ország víz alá kerül, és emberek élete és megélhetése kerül veszélybe?”