„Lendvai Ildikó televíziós társas magányában tegnap csak kisajtolta magából a hétkezdő mondatot: az állampolgársági törvény időzítése szerinte hazaárulás a felvidéki magyarokkal szemben, mert Slotáék malmára hajtja a vizet.
Adott ugyebár Szlovákia és annak nagy reményű politikai elitje, olyan talpig becsületes, korrekt, kiegyensúlyozott urakkal, mint az említett Slota vagy éppen Meciar, Fico, Lajcák meg a többi. Derék északi szomszédaink politikai alfája és ómegája, hogy hamarosan magyar tankok dübörögnek majd a Mária Valéria hídon – ebből a rögeszméből nem tudnak és nem is akarnak kikeveredni. Más szóval Szlovákiában csak és kizárólag az számít, hogy a szemétláda magyarok éppen miben mesterkednek. A saját létezésüket is ehhez az előfeltevéshez igazítják. Nem túl színes élet, de nekik ennyi jutott, itt az emberi segítség már kevés.
Adott tehát a jaltai tanácskozás óta alanyi jogon járó magyarveréshez szokott bölcs szlovák nép, hasonlóképpen bölcs vezetőivel, és adott a nyolc évre lábtörlőnek használt egyetemes magyarság. Hát, ennek vége. Én azt hiszem, ha nem most, hanem mondjuk szeptemberben álltunk volna elő az állampolgársági törvénnyel, akkor az lenne a bajuk, hogy hull az elsárgult levél, és sír a fáradt őszi szél. (...)
Ildikó, maguk ott az MSZP-ben inkább semmit se mondjanak hazáról, hazaárulásról. Komolyan mondom, örüljenek csendesen, hogy még magyar útlevelük van. Azok után, hogy képletesen és valóságosan is annak az országnak a polgárai lehetnek, amelyet annyiszor leköptek, megaláztak, elárultak.
Maga a hazaáruló, és ezt rajtam kívül tudja még néhány millió magyar a világon.”
