Gyűlölet és demokrácia

„Az én hazámban, az Egyesült Államokban is átitatja a társadalmat az egyes politikusok, kommentátorok szájából áradó gyűlöletbeszéd, mely a hallgatóság legmélyebb félelmeit mozgósítja, és a félelem új forrásait fakasztja fel. A különbség az, hogy Washingtonban még néhány felelősen gondolkodó republikánus is fellép ez ellen, és kimondja: „Van egy határ, amit nem szabad átlépni”. Amikor majd a parlament üléstermében a Jobbik ott liheg a nyakában, tesz-e majd Orbán bármit, hogy csillapítsa a démonizálás szenvedélyét, amely szétszakítja a magyar demokráciát? Miként reagál majd, ha reagál egyáltalán, amikor a Jobbik rádobja az első verbális gránátokat a „cigány bűnözőkre” vagy az „izraeli tőkésekre”. Nehéz derűlátónak lenni, mivel tíz évvel ezelőtt maga Orbán is szította az efféle szenvedélyeket.

2000 februárjában például magam is írtam a Szabad Európa Rádió számára arról, hogy Orbán hallgat, miközben fideszes kollégái és mások a hitleri éra szókincséből vett jelzőkkel – kozmopolita, kommunista zsidó, idegenszívű – illetik ellenfeleiket. Orbán csendben maradt akkor is, amikor egyesek megpróbálták tisztára mosni Magyarország szerepét a holokausztban, viszont feltűnően rokonszenvezett a félelemkeltő Jörg Haiderrel, miközben Brüsszel bojkottálta az osztrák kormányt, melybe bevették a szélsőjobboldali vezér pártját. Miközben látszott, hogy a magyarok jelentős része elutasítja a gyűlölködő hangnemet, a következmények hiánya miatt átszakadt a gát. Ezek voltak a magyar demokratikus fejlődés kritikus pillanatai. Orbán előtt ott állt a lehetőség, hogy világosan állást foglaljon a rossz és a jó között, s ő a rossz útra lépett.”