A Fidesz a kommunizmust teljes mértékben azonossá tette annak totális és gyilkos diktatúrában megjelenő formájával.
2010. március 09. 07:37
p
0
0
27
Mentés
„Március 3-ára a Fidesz mintaszerűen (!) megváltoztatta konfliktust gerjesztő döntését, és bejelentette, hogy mégsem ott, hanem Budán, a Dózsa-szobornál tartja megemlékezését. Az említett, konkrét aggályra vonatkozóan ugyanakkor Szijjártó Péter ezt válaszolta: »A Fidesz nem akarja kockáztatni a velük ünneplők nyugalmát, biztonságát« (MTI 2010. március 3.).
Igen, jól halljuk, de ha valaki mégse hinne a fülének, akkor megismétlem: arra a felvetésre, miszerint a Fidesz és a Jobbik összeolvadó híveinek hisztériája a város nyugalmát és biztonságát veszélyezteti, Szijjártó azzal válaszol, hogy rendben van, arrább megyünk, de nem a város veszélybe hozása miatt, hanem azért, mert az Erzsébet híd helyszíne kizárólag a saját párthíveink nyugalmát és biztonságát veszélyeztetné.
Vajon miért volt oly fontos számára ez a redukció? Miért nem lehetett azt mondani: a város ÉS A saját ünneplőink védelmében fogunk arrább menni? Nagyon egyszerű: azért, hogy itt is megerősíthesse azt a képet, melyben nekik maguknak minden pillanatban a legmélyebb mártíromságból kell fölemelkedniük az erő legmagasabb szintjeire, hiszen egyszerre vannak kitéve a rendőrség, az MSZP, és a partnerségből hirtelen riválissá váló, politikai ellenfelük, a Jobbik támadásainak és provokációinak. Ezt azonban nyilvánvalóan ismét csak hazugságok árán tehette meg.
»Tekintettel voltunk a 2006. október 23-i eseményekre, amikor is egyértelmű kormányzati, politikai megrendelésre verték szét az alkotmányos jogukkal élő, békésen megemlékező embereket, családokat« - mondta, a várható »rendőrterror« képének felfestése érdekében. »A két szélsőséges párt - az MSZP és a Jobbik - végső eszközként újra provokációra készül a nemzeti ünnepen« - folytatta helyzetértékelését, mellyel ismét azt erősítette meg a híveiben, hogy a fasizmus és a kommunizmus veszélye egyforma erővel van jelen. És tegyük hozzá: az a kommunizmus-kép, amiről ők beszélnek, természetesen ugyancsak redukció, hiszen a kommunizmust teljes mértékben azonossá tették annak totális és gyilkos diktatúrában megjelenő formájával, a mai MSZP-t pedig teljes egészében a Rákosi-korszak megjelenítőjeként próbálják megfesteni.”
A jogvédő szervezet szerint 32 olyan fontos közjogi vezető van jelenleg, akiket a Fidesz nevezett ki, és „elmozdíthatatlanul bebetonozta őket” a következő kormány idejére is.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 27 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
batya
2010. március 09. 15:02
Egy ilyen firkantás után is felveszi a GÁZSIT.....?
Válasz erre
3
0
Kündü
2010. március 09. 14:58
Vén bolsevik mocsok, már a partizán-nyugdíjasotthonból is ÖNKÉNTES MÉRVADÓK írogatnak??!
A kurva anyját.
Válasz erre
1
0
Árvíz miatt zárva
2010. március 09. 13:22
Mi baja a néninek?!
Válasz erre
4
0
states
2010. március 09. 11:45
Júlia (és a szellemek) meg a fasizmust teszi teljes mértékben azonossá annak totális és gyilkos diktatúrában megjelenő formájával, a mai Fideszt pedig teljes egészében a Horthy-korszak megjelenítőjeként próbálja lefesteni...
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!