Rehabilitáció
2010. február 25. 10:25
A rendszer csak a köztörvényesek számára tárta szélesre a lágerek, börtönök kapuit. A naiv politikaiak továbbra is remélték, hogy megenyhül Sztálin generalisszimusz szíve.
2010. február 25. 10:25
„A szovjet kényszermunkatáborokban sínylődő, politikai vádak alapján elítélt rabok sem Lenin, sem Sztálin uralmának idején soha nem részesültek amnesztiában vagy rehabilitációban.
A köztörvényeseknek rendszeresen megkegyelmeztek jelesebb ünnepek, évfordulók alkalmával.
Hiába ért véget a második világháború, a győzelemittas Szovjet rendszer csak a banditák, a gyilkosok és a rablók számára tárta szélesre a lágerek, börtönök kapuit. Ártatlanságuk tudatában a naiv politikaiak ettől függetlenül továbbra is dédelgették magukban azt a reménységet (mi mást tehettek volna), hogy majd a szovjet állam fennállásának harmincadik évfordulóján, 1947-ben megenyhül Sztálin generalisszimusz szíve, hiszen eleget szenvedtek, mindenért megbűnhődtek önkényének áldozatai, de nem kegyelmezett meg senkinek. A javíthatatlanul hiszékenyek utolsó légvára volt az a nap, amikor a birodalom és a haladó világ a Nagy Vezér hetvenedik születésnapját ünnepelte 1949 decemberében. Aztán kihunytak a zajos ünnepségek fényei, azonban a sok ezer lágert körülvevő szögesdrótkerítést rendületlenül megvilágította a reflektorok koszorúja, védve a kommunizmus társadalmának ragyogó vívmányait a nép ellenségeitől, a fasisztáktól.
1953-ban, Sztálin halála után utódai a hatalomban szükségét érezték, hogy valamiképpen lazítsanak a nép nyakára hurkolt kötélen. Igaz, először megint a közbűntényeseket szabadították rá az országra, pokollá téve 1953 nyarát szerte a birodalomban. Aztán enyhítették a vasfegyelmet a büntetőtáborokban, kicsit kimutatva, hogy a politikai elítélt is emberszabású lény volt valaha. Júniusban kezdték a táborokból összeszedni az eredetileg külföldi állampolgárságú rabokat, és ugyan ki nem mondva, de érzékeltetni, hogy a szabadság szellője lengedezi őket körül.
Az addigra életben maradt magyar állampolgárságú rabok közül körülbelül másfél ezer személyt gyűjtöttek össze néhány hónap alatt, a birodalom minden részéből, Lemberg város határában álló, abban az időben néptelen munkatáborban. Hazaszállításunk egyre késedelmeskedett de ez a tény most nem témája eszmefuttatásomnak. Ami a lényeg: lágerparancsnokunk, egy szovjet őrnagy hivatalosan kijelentette előttünk: »Ti most teljes jogú magyar állampolgárként térhettek vissza hazátokba. A szovjet állam elismeri ártatlanságotokat, rehabilitál benneteket. Tekintsétek úgy, hogy elítélésetek háborús tévedés volt, és mint volt hadifoglyokat adunk vissza mindnyájatokat a magyar hatóságoknak. Az elítélés, az itt töltött évek miatt titeket otthon, bántódás nem érhet. Ha mégis sérelem ér benneteket, a szovjet nagykövetség védelme alatt álltok.«
1953. november végén, december elején két csoportban, az orosz ABC szerinti besorolásban hozott át a Kárpátokon a szuszogó gőzmozdony nyitott marhavagonokban másfélezer szorongó szívű magyart.”
A köztörvényeseknek rendszeresen megkegyelmeztek jelesebb ünnepek, évfordulók alkalmával.
Hiába ért véget a második világháború, a győzelemittas Szovjet rendszer csak a banditák, a gyilkosok és a rablók számára tárta szélesre a lágerek, börtönök kapuit. Ártatlanságuk tudatában a naiv politikaiak ettől függetlenül továbbra is dédelgették magukban azt a reménységet (mi mást tehettek volna), hogy majd a szovjet állam fennállásának harmincadik évfordulóján, 1947-ben megenyhül Sztálin generalisszimusz szíve, hiszen eleget szenvedtek, mindenért megbűnhődtek önkényének áldozatai, de nem kegyelmezett meg senkinek. A javíthatatlanul hiszékenyek utolsó légvára volt az a nap, amikor a birodalom és a haladó világ a Nagy Vezér hetvenedik születésnapját ünnepelte 1949 decemberében. Aztán kihunytak a zajos ünnepségek fényei, azonban a sok ezer lágert körülvevő szögesdrótkerítést rendületlenül megvilágította a reflektorok koszorúja, védve a kommunizmus társadalmának ragyogó vívmányait a nép ellenségeitől, a fasisztáktól.
1953-ban, Sztálin halála után utódai a hatalomban szükségét érezték, hogy valamiképpen lazítsanak a nép nyakára hurkolt kötélen. Igaz, először megint a közbűntényeseket szabadították rá az országra, pokollá téve 1953 nyarát szerte a birodalomban. Aztán enyhítették a vasfegyelmet a büntetőtáborokban, kicsit kimutatva, hogy a politikai elítélt is emberszabású lény volt valaha. Júniusban kezdték a táborokból összeszedni az eredetileg külföldi állampolgárságú rabokat, és ugyan ki nem mondva, de érzékeltetni, hogy a szabadság szellője lengedezi őket körül.
Az addigra életben maradt magyar állampolgárságú rabok közül körülbelül másfél ezer személyt gyűjtöttek össze néhány hónap alatt, a birodalom minden részéből, Lemberg város határában álló, abban az időben néptelen munkatáborban. Hazaszállításunk egyre késedelmeskedett de ez a tény most nem témája eszmefuttatásomnak. Ami a lényeg: lágerparancsnokunk, egy szovjet őrnagy hivatalosan kijelentette előttünk: »Ti most teljes jogú magyar állampolgárként térhettek vissza hazátokba. A szovjet állam elismeri ártatlanságotokat, rehabilitál benneteket. Tekintsétek úgy, hogy elítélésetek háborús tévedés volt, és mint volt hadifoglyokat adunk vissza mindnyájatokat a magyar hatóságoknak. Az elítélés, az itt töltött évek miatt titeket otthon, bántódás nem érhet. Ha mégis sérelem ér benneteket, a szovjet nagykövetség védelme alatt álltok.«
1953. november végén, december elején két csoportban, az orosz ABC szerinti besorolásban hozott át a Kárpátokon a szuszogó gőzmozdony nyitott marhavagonokban másfélezer szorongó szívű magyart.”
Örök igazságok advent idejére
Belföld
A nicea–konstantinápolyi hitvallás minden keresztény felekezet közös hitvallása. Szilvay Gergely írása.
Címek a mai független, objektív sajtóból (FOS)
Ja. Hatalmas tömeg, több ezres tömeg, nagyjából 1500-2000 ember, több száz tüntető.
Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától
Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.
„Látó” Péter új konteója
Belföld
Önök szerint előfordult már olyan a magyar politika történetében, hogy egy párt letagadta a teljes gazdasági programját? (Nem néhány elemet – az egészet!)
Mindent beleadott a Tisza győzelméért, elsőként ejtették ki – Magyar Péterék inkább visszahoznák a kommunistákat Nagy Ervintől Bódis Krisztáig
A Tisza nyilvánvalóan a Bokros-csomag örököse.
Megremegtek a falak Brüsszelben: megvan a hír, amire mindenki várt, futótűzként terjed a legújabb mandátumbecslés
Nem tettek jót a botrányok Magyar Péter népszerűségének, de Brüsszelnek sem jött be a számítása – ezek voltak a legfontosabb hírek pénteken.
„Ukrán részről bocsánatot sem kértek” – exkluzív interjút adott az elhunyt kényszersorozott kárpátaljai Sebestyén József nővére a Mandinernek!
Külföld
Sebestyén Márta beszélt a kényszersorozás után elhunyt testvéréről, Józsefről, arról, miért nem tartott a férfi attól, hogy levadásszák a toborzók, s hogy utóbb kiderült: ki lehetett volna menteni Ukrajnából.
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2010. február 25. 11:36
A sztálin halála utáni láger"élet"ről mindenkinek ajánlom elolvasásra Csikós György Sztrájk a pokolban című könyvét.
Válasz erre
6
1