A világháborútól mostanáig uralkodó nyugati konszenzust valamiféle magától értetődő liberalizmussal, emberi jogokkal, a semlegesség mítoszával, Nyugat-Európában jóléti politikával, a gazdaságban a Bretton Woods-i rendszerrel jellemezhetjük. A szellemi életben, ahogy R. R. Reno, a First Things amerikai katolikus lap teológus főszerkesztője írja The Return of the Strong Gods (az erős istenek visszatérnek) című kötetében, a háborús trauma következtében egyfajta antikonszenzus uralkodott: „Kulturálisan és spirituálisan továbbra is antitotalitáriusnak, antifasisztának, antirasszistának és antinacionalistának definiáljuk magunkat. Azt a véleménylégkört, ami fenntartja ezt az »anti-« imperatívuszt, háború utáni konszenzusnak hívom.”
Ez a konszenzus korszellem volt. Ezt mutatja, hogy állandóan a nyitottságról beszéltek, az értelmiségi világban pedig olyan divatok uralkodtak – és uralkodnak még mindig –, mint a kritikai elméletek, a dekonstrukció, és mindenki a sokszínűséget, multikulturalizmust, befogadást hangsúlyozza, a korlátokat gyengíti, a határok nyitva állnak. Ahogy Reno írja: „A nyitottság, a gyengítés és a kiábrándulás határozza meg a háború utáni szociológiát, pszichológiát és teológiát […]. Azt mondják nekünk, hogy több diverzitásra, flexibilitásra, innovációra, kreativitásra és különbözőségre van szükségünk.” Nem szubsztanciális, erős elvek, hagyományos erények és önvédelmi reflexek uralkodtak, hanem a „soha többé háborút” jegyében gyenge keretelvek („értékek”). Mint Reno írja, a tervezést felkaroló Karl Popper a progresszív elitek, a tervezést elutasító Friedrich von Hayek pedig a liberális jobboldal hőse lett, valójában azonban csak a háború utáni liberalizmus két változatát képviselik.
Jól jellemzi ezt John Rawls amerikai liberális filozófus híres javaslata, amely szerint olyan „semleges értékekre” kell alapozni a társadalmainkat, mint a szabadság, az egyenlőség és a tolerancia, mert ezek biztosítják a civilizált, békés életet és a párbeszéd lehetőségét. Egyértelmű, hogy a „semleges érték” kifejezés paradoxon.
A »szent« elvek tabu tárgyai, kötelező elfogadni őket”
Mindennek politikai megvalósulása az, amikor az Európai Unió hat alapértéket deklarál: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok. Hogy ezeket sokféleképpen lehet értelmezni, az mindegy, mert ez a rugalmasság biztosítja az EU egyben maradását – egy határig mindenki úgy értelmezi őket, ahogy akarja. A határ azonban egyre közelebb van: a progresszív erők és az Európai Unió Bírósága ugyanis mindig leszeletelnek egy kicsit az értelmezési szabadságból. Feltehetnénk azt a kérdést is, hogy miért nem szerepel az EU értékei közt
a kereszténység (ezt tudjuk, kiszavazták), a hagyomány, a közösség és hasonlók.