Videoton FC

2017. május 30. 12:50
Szenzációs, hogy az államilag agyonpénzelt klubok, a Videoton meg a Fradi helyett egy olyan egyesület lett a bajnok, amit 15-20 éve próbálnak tönkretenni, és ellopni nemhogy az identitását, de meg a történelmét is.
2017. május 3. 10:09
Bár beletoljuk a milliárdokat az akadémiába, az NB2-ben simán felállnak saját nevelésű játékos nélkül, hogy aztán a kiemelt partner Videotonban Feczesin novemberi gólja legyen a legutóbbi „magyar” gól.
2017. március 13. 18:00
Bátor játékot vár március 25-én Portugáliában, az Európa-bajnok elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A válogatott Telkiben kezdte meg a felkészülést a lisszaboni meccsre.
2-1
2016. november 30. 14:45
A harmadosztályú Budafoki MTE 2-1-re legyőzte a Videoton FC-t a Magyar Kupa 8. fordulójában, ahol a legjobb 16 csapat közé jutás volt a tét. A fordulóban kiesett a szintén élvonalbeli MTK is, őket a másodosztályú Dorog ejtette ki.
2016. március 2. 8:08
A VIP-szektorban tripla népsűrűség, mint a stadion egyéb helyein.
2015. november 13. 18:09
„Tudtam futballozni, az volt a lényeg. Volt cipőm, nem kellett semmi más. Felkaptam a cipőt és mentem rugdalni. Semmi nem érdekelt engem. Én erre születtem, nekem a foci a mindenem” – mondta még egy 2014-es interjúban Kleinheisler László.
2015. július 15. 14:50
Fehérváron feltehetően nem gondolták végig, a szerbeknek meg a macedónoknak vízum kell a britekhez, mert a britek komolyan veszik, hogy megvédik Európát a bevándorlóktól.
2013. november 1. 10:24
Ha nincs végre egy, a részleteket, összefüggéseket őszintén feltáró elemzés, akkor maradunk ebben a langyos pocsolyában, és a mosakodásra megy el az energiánk. Így nem lehet fejlődni. Interjú.
2013. október 19. 17:03
A listavezető Videoton 3-0-ra verte a vele szoros kapcsolatban álló Puskás Akadémiát az NBI 11. fordulójában.
2013. október 16. 14:44
Mielőtt végképp belekábulnánk a magyar viszonylatba, agyonvernek bennünket a románok, a hollandok meg berámolnak egy nyolcast, dadogósra püfölnek bennünket. Nemzetközi viszonylatban.
2013. július 26. 8:11
Újra megkérdezném Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy biztosan bele kell-e ölni több százmilliárdot a magyar fociba, amikor magyar gyerekek százezreinek nincs mit enni?
2013. május 8. 9:42
Nincs már messze az az idő, amikor elég lesz egy labdát vinni a kormányülésre, és el is van intézve a forduló. (Mindenki jól járna egyébként.)
Mandiner.keresztény
2013. február 28. 13:36
Kizárom, hogy afrikai pápa legyen, ők még nem készültek fel arra, hogy a fehér emberek problémáival foglalkozni tudjanak. Interjú.
2013. január 7. 15:42
A székesfehérvári labdarúgó-csapat vezetőedzője családi okok miatt távozik, utódjáról napokon belül döntenek.
2012. augusztus 31. 17:58
Legyen az új nemzetgazdasági miniszterünk Paolo Sousa. Tudom, lélekben Orbán sem tartaná ezt rossz ötletnek.
2012. augusztus 9. 11:38
Nem is kérdés, hogy a szlovák-magyar válogatott meccseken a magyaroknak szorítok, abszolút semmi nem köt a szlovák csapathoz, a versenyzőikkel egyetemben.
2012. július 19. 16:33
Nem hivatalos magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó lehet csütörtök este Pozsonyban, a Slovan Bratislava-Videoton FC Európa Liga-selejtező labdarúgó mérkőzésen.