Polgári Válasz

2022. április 16. 10:00
Az ellenzéki pártok arra építették a kampányukat, hogy Orbán annyira rossz, hogy nála már minden jobb. Az emberek többsége pedig láthatóan nem ezt érzi és nem ezt gondolja – foglalta össze állásontját a nemrég párttá alakult Polgári Válasz elnöke. A korábban Jobbikos Bencsik János szerint a nyugatról importált, progresszív társadalmi modellekkel az ellenzék nem is lehetett sikeres, ahogy Márki-Zay Péter kommunikációja is számos magas labdát adott fel a kormánynak. Interjúnk.
2022. április 11. 7:23
„Az előválasztás során a DK leghűségesebb szövetségese a Jobbik volt, és ez így is marad majd a parlamentben is” – vélekedik a választás egyik tanulságáról lapunk megkeresésére a Jobbik volt elnöke. Sneider Tamás szerint főleg e tényező miatt a nemzeti radikális párt szavazóinak egy része a Fideszre és a Mi Hazánkra voksolt, és habár az utóbbi formáció hosszútávon parlamenti párt lehet, a 10 százalékos üvegplafonon túlra nem tudnak majd nőni. Interjúnk.
2021. június 30. 14:29
Nem mondott le a kuratórium vezetéséről, és megtartotta a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványt Sneider Tamás, az ellenzéki párt volt vezetője, aki tavaly lépett ki a Jobbikból – írja a Blikk.
2021. június 27. 14:07
A „Mondd, te kit választanál?” című eseményen még részt vesz Pálinkás József, Márki-Zay Péter és Bencsik János is.
2021. június 16. 10:20
Tiszteletbeli SZDSZ-kártyát adott Bencsik János, a Polgári Válasz elnöke Rogán Antal miniszternek!
2021. április 22. 15:57
A külföldön dolgozók levélben történő szavazásáról tartott népszavazást Vona Gábor alapítványa.
2021. március 12. 7:00
„Két közvélemény-kutatást végeztettünk arról, hogy mit várnak el tőlem és a párttól az emberek” – mondta lapunknak a volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő arról, hogy szondával mérték be, hol lehet helye új pártjuknak. Várhatóan májusban fogják bemutatni a politikai erőt, annak programját és arcait. Varga-Damm Andrea szerint a Fidesz radikális, a Jobbik baloldali, a jobbközépen van üres tér számukra. Interjúnk.
2021. március 4. 9:29
Önállóan készül a 2022-es országgyűlési választásokra a Polgári Válasz.
2021. február 2. 7:00
Polgári, radikális nemzeti, szélsőbalos, centrumbeli, néppárti – önmeghatározásuk alapján széles az újonnan létrejött politikai formációk skálája. Bemutatjuk, kik ők, és milyen célokkal vágnak neki 2022-nek.
2021. január 16. 20:28
Nemrég még az orosz vakcina ellen emeltek szót.
2020. december 27. 16:36
Ezen értékek politikai képviseletére alapítottuk meg év végén a Polgári Válasz mozgalmat.
2020. december 4. 7:25
A képviselő szerint mozgalmuk nem megosztja az ellenzéket, hanem új szavazókat mozgósít.