„Olyan, akit érdemes messzire elkerülni” – ilyennek látják Sebestyén Balázsék Magyar Péter bizalmasát
A hazai celebvilág nincs túl jó véleményen róla.
Nem mondott le a kuratórium vezetéséről, és megtartotta a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványt Sneider Tamás, az ellenzéki párt volt vezetője, aki tavaly lépett ki a Jobbikból – írja a Blikk.
„A szentimentálisabb emberek olykor elraknak egy tűzőgépet, vagy éppen egy tollat, ha munkahelyet váltanak, hogy emlékezzenek a maguk mögött hagyott évekre. A pártjából tavaly távozó Sneider Tamás a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványt tartotta meg, az ugyanakkor kérdéses, hogy a nosztalgia iránti igény vezérelte-e, hiszen néhány hete eltüntette a szervezet nevéből volt pártját. Emellett kuratóriumi elnöki megbízatása határozatlan lett, az alapítvány székhelye pedig átkerült arra a mátraszentimrei címre, ahol a politikus épp panziót épít” – írta cikkében a Blikk annak kapcsán, hogy Sneider Tamás, aki a Bencsik János féle Polgári Válasz politikusa jelenleg, megtartotta pozícióit a Jobbik jótékonysági alapítványában.
Az alapítvány anyagi hátterét korábban az ellenzéki párt képviselői biztosították, akik éveken át lemondtak tiszteletdíjuk 10 százalékáról a jótékonysági szervezet javára. Ez havonta milliós nagyságrendű összeget jelenthetett – jegyzi meg a lap.
Sneider Tamás közleményben reagált a vádakra
„A Blikk nevű sajtóorgánumnak hamis információkat küldött a Jobbik vezetése személyemmel, a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvánnyal, és annak jogutódjával, a Csudajó Szeretetszolgálat Alapítvánnyal kapcsolatban” – kezdi közleményét Sneider Tamás
A volt pártelnök leszögezi, hogy az alapítványnak nem alapítója, ezért jogilag kizárt, hogy az alapítványt „magával vihesse” és annak nevét megváltoztassa. A Jobbik Szeretetszolgálat alapítói Vona Krisztina, Dúró Dóra és Szabó-Tóbi Adrienn voltak. és miután mindhárom alapító lemondott alapítói jogáról, azt átadták Kovács Enikőnek, aki a most bejegyzett Csudajó Szeretetszolgálat alapítója lett.
A Jobbik volt elnöke személyét támadja
„A Jobbik ismét hazudik személyemmel kapcsolatban, amikor azt állítja, hogy át szerette volna venni az alapítói és kurátori helyeket a Jobbik Szeretetszolgálatnál. Ennek pont az ellenkezője igaz” – írja a volt párttelnök, aki szerint kitzárást követően jelezte a párt, hogy nem kyívánják tovább működtetni a szervezetet sem. Állítása szerint a Jobbik ügyédjeivel egyeztetve kezdődött el a névváltoztatási folyamat, valamint az alapítvány passzivizálása.
„A név és az alapítók megváltoztatása nem lett volna lehetséges, ha az alapítvány alapítói ezt nem teszik lehetővé. A Jobbik Szeretetszolgálat egyik alapítója annak a Szabó Gábornak a felesége, aki a Jobbik választmányának elnöke, és a Jobbik elnökségének tagja. Amennyiben a Jobbik meg kívánta volna szerezni az alapítóktól az alapítványt, személyemtől függetlenül minden lehetőségük meglett volna erre, de ezzel nem éltek” – áll a közleményben, melynek végén a képviselő jelezte, megteszi a megfelelő jogi lépéseket az ügyben.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd