A politikus 2016-ban magánéleti botrányba keveredett. A családos férfit lefotózták – s ez meg is jelent több lapban –, amint egy ismeretlen nővel bokrok között tartózkodik. Ebben az évben adott egy nagyobb lélegzetű interjút is, amelyben Orbán Viktort bunkónak nevezte.
2018-ban az országos lista 2. helyéről jutott országgyűlési mandátumhoz, de november 10-én Dúró Dóra, Apáti István és Fülöp Erik országgyűlési képviselők társaságában
megalakította a Mi Hazánk frakciónak nem minősülő országgyűlési képviselői csoportját,
ahonnan tíz hónap múlva kilépett.
2020. szeptember 19-én bejelentette, hogy új ellenzéki pártot alapít Volner Párt néven és indulni kíván a 2022-es országgyűlési választásokon. Úgy gondolta – nehéz eldönteni, mennyire komolyan –, hogy sem a Fidesz-KDNP, sem az ellenzéki szövetség nem tud majd kormányt alakítani, s a pártja lesz a „mérleg nyelve”, így végre tudja hajtani majd a programját. Az év elején azonban közölte, mégsem indul a választásokon, május 8-án pedig arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a Volner Pártot átnevezi Huxit Párt névre.