„Jakab Péter megágyazott a kétharmadnak” – Bencsik János a Mandinernek

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Bencsik János, egykori jobbikos, utóbb független parlamenti képviselő.

***

Szokás mostanság feltenni, hát felteszem én is a kérdést: mennyire lepte meg a választás eredménye?

Csak a Fidesz győzelmének a mértéke lepett meg, vagyis az, hogy ennyire simán letarolta az országot, és még a megyeszékhelyeken sem nagyon rúgott labdába az ellenzék. Még olyan helyeken sem, mint Miskolc vagy Dunaújváros. Persze, utólag mindenki azt mondja, hogy ő előre látta az eredményt, mindenesetre ezt a választást nem csak a Fidesz nyerte meg, hanem az ellenzék is veszítette el.

Milyen választói üzenet dekódolható az eredményből az ellenzék szempontjából?

Az emberek kritikus helyzetben, túl egy súlyos egészségügyi és gazdasági válságon, miközben a szomszédos országban háború dúl, az alternatíva nélküliséggel szemben a már ismert és megszokott politikai berendezkedést támogatták. Szerintem nagyon sokan szavaztak a Fidesz-KDNP-re vagy esetleg a távolmaradásukkal közvetetten támogatták, akik egyébként nem feltétlen hívei ennek a politikai berendezkedésnek.

Az ellenzéki pártok arra építették a kampányukat, hogy Orbán annyira rossz, hogy nála már minden jobb. Az emberek többsége pedig láthatóan nem ezt érzi és nem ezt gondolja, ez április 3-án világossá vált. Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt szerepe.

De hát elvileg Gyurcsány hozta a legtöbb szavazót.

Amíg ő ott van, az ellenzék soha választást nem fog nyerni, nyilván ez a Fidesznek is jó. Orbán Viktor mindent meg is tesz azért, hogy Gyurcsány Ferenc aktív és látható szereplő maradjon. Nem véletlen, hogy az ő démonizálására építették a kampányukat, ahogy az sem, hogy nem sikerült őt 12 év alatt elszámoltatni. A magyar politika dinamikáját 2010 óta Orbán és Gyurcsány kölcsönös gyűlölete határozza meg, és ez is tartja életben őket.

Márki-Zay kommunikációs deficitjét talán már kegyeleti okokból sem illene felemlegetni újra.

Ikaroszi tanmese az övé. Embert ilyen gyorsan felemelkedni, majd hirtelen a mélybe zuhanni a politikában én még nem láttam. Amikor kiderült, hogy az ellenzék vezetője egy magánéletében konzervatív, templomba járó hétgyermekes családapa lesz, megcsillant a remény a változásra az ellenzéki oldalon. Orbán és Gyurcsány egyszerre zavarodott meg, és ezt öröm volt látni. Aztán eltelt két-három hét, és ez a kegyelmi pillanat elszállt, ami pedig a miniszterelnök-jelölti kampányban történt, arra nincsenek szavak. És itt most nem is elsősorban arra célzok, hogyan kényszerült a listavezető folyamatosan a saját kijelentéseit magyarázni, hanem arra, hogy a kampányában szinte semmi nem köszönt vissza az ő konzervatív érzékrendjéből. Úgy is mondhatnám, a kampánya csupán nyomokban tartalmazott jobboldali elemeket. A jobboldali szavazók megszólítását úgy képzelte el, hogy a fiókból előrángat néhány megkopott MDF-es és SZDSZ-es arcot, a vidéki és határon túli Fidesz-szavazókról pedig elmondta, hogy hát valahol ők is emberek, csak nem nyílt még fel a szemük, ezért szavaznak a Fideszre. Most nyilván sarkítok, de a kampányából nagyjából ennyi jött át. És persze a kormánypárti média erre keményen rádolgozott, elképesztő mennyiségű pénzt fordítottak a roncsolására, de ehhez a legtöbb esetben

Visszatérve a jobboldali szavazók elidegenítésére: számomra az is riasztó volt, hogy milyen figurákat válogatott össze a csapatába. A pénzügyi reformot például arra a Surányi Györgyre bízta volna, aki a rendszerváltást követően eladta Magyarország szinte teljes aranytartalékát, de szintén az ő holdudvarában bukkant fel újra az a Király Júlia, aki a devizahitelválság kirobbanásakor a katasztrofálisan teljesítő MNB alelnöke volt. És ezeket a szereplőket nem a többi ellenzéki párt rakta Márki-Zay nyakába, hanem saját maga emelte fel őket maga mellé. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a konzervatív szavazók túlnyomó többsége erre az ajánlatra azt mondta, hogy „köszönöm, nem kérem”.

Még Jakab Péter nem került szóba. Ő hol hibás?

Két éve, mióta kiléptem a Jobbikból, mindvégig tudatosan kerültem ezt a témát, mert nem tartottam etikusnak, hogy a volt politikai közösségemet kritizáljam. De talán most van itt az ideje, hogy levonjuk a tanulságokat ebből a szomorú történetből.

és nemcsak azért, mert egyetlen körzetet sem tudtak megnyerni, hanem mert a legfontosabb dolgot mulasztották el: olyan jobboldali ellenzéki szavazókat szállítani az összefogásnak, akiket a többi párt nem tud megszólítani. Az összefogás célja és értelme elvileg nem az lett volna, hogy öt párt helyett hat osztozkodjon ugyanazon a baloldali törzsbázison, hanem hogy növelni tudják az ellenzéki szavazók számát. Ez lett volna a házi feladat, amit a Jobbik látványosan nem tudott, sőt meggyőződésem, nem is akart elvégezni. A Jakab-féle politika lényege ugyanis a kezdetektől fogva nem a jobboldali ellenzéki bázis erősítése, hanem a baloldaliakra való rárepülés volt, az egész kommunikációt erre építették fel. Ezt persze a tagsággal elfelejtették közölni, Jakab maga még 2020 elején is, amikor elindult a Jobbik elnökének, azzal kampányolt házon belül, hogy „nincs jobb és baloldal, mindenkit képviselünk”. Igazságtalan lenne azonban a teljes Jobbik-tagságot hibáztatni a fiaskóért, mivel sokan csak megfélemlítés és zsarolás hatására engedtek ennek a politikának.

Ezt hogy érti pontosan?

Jakab Péter az elnökséget 2020 januárjában csak úgy vállalta el, ha parlamenti cikluson átnyúló megbízatást kap, és kizárólag azt a hat jelöltet választják meg országos alelnöknek a küldöttek, akit ő kijelölt. Jakab a tisztújítás napján, a pódiumról közölte a küldötteknek, hogy ha nem teljesülnek a feltételei, frissen megválasztott elnökként azonnali hatállyal lemond. Akik ennek ellenére elindultak az alelnöki választáson, mint jómagam, vagy kritikával illeték ezt a demokratikusnak nem igazán nevezhető eljárást, azt Fidesz-ügynöknek kiáltották ki. A megzsarolt tagság bizalmat adott Jakabnak és csapatának, akik ezt követően minden féket és ellensúlyt kiiktattak a párton belül. A teljes ellenzéki összefogás kritikusait a partvonalra szorították vagy önként távoztak, mint én. Cserébe azt ígérték, győzni fognak. Ehhez képest a Jobbik történetének legkisebb frakciójával készül az Országgyűlésbe, a vezetés mégsem hajlandó semmilyen, akár csak részleges felelősséget sem vállalni.

Ez miben más, mint Orbán Viktor rendszere, amely tévedhetetlennek hiszi magát, és soha, semmiért nem kér bocsánatot? Nem látom a kettő között az érdemi különbséget, nulla önreflexió van mindkét oldalon. Tisztelet a kivételnek, én a választást követő napokban egyedül Ungár Pétertől, Stummer Jánostól és Donáth Annától olvastam önkritikus sorokat.

Ott tartottunk, hogy Jakab rossz irányba vitte a pártot.

Szeretnék itt egy félreértést tisztázni. A mostani Jobbik-vezetés a 2018-2022 közötti időszakot úgy állítja be, hogy volt egy megtisztulás, a Mi Hazánkba elmentek a szélsőjobboldaliak, a pártból kizárták a Fidesz-ügynököket, és megmaradtak a kormányváltást akaró ellenzékiek. Ez egy hamis értelmezési keret, amely nem fedi a teljes valóságot. A Mi Hazánk kiválásával valóban távozott a radikális, szélsőségekre nyitott szárny, de a néppárti fordulat hívei maradtak, őket Jakab Péter politikája üldözte el egy második hullámban. Ezt Jakab Péter köre járulékos veszteségnek írta le, pedig a párt konzervatív értelmiségének derékhada – értem ezalatt nemcsak a képviselőket, hanem a civil holdudvart és az alkalmazottakat is – ekkor hagyta el végleg a pártot. A Polgári Választ jórészt rájuk építve hívtuk életre egy évvel később. Pontosan láttuk, hogy pusztán szociális demagógiára és az Orbán Viktor elleni gyűlöletre nem lehet jobboldali ellenzéki politikát építeni. Úgy is fogalmazhatok, hogy nem lehet gyurcsányabbnak lenni Gyurcsánynál. Jakab Pétert mégis meggyőzték arról, hogy ez lesz a jó taktika, és rá kell rabolni a DK-s hardcore ellenzéki szavazókra. Jöttek is szépen a lájkok a Facebookon, és ez sok embert megrészegített. Csak hát

Az előválasztáson elért bukás sem volt elég kijózanító, mert a vezetés továbbra is makacsul kitartott kudarcos politikája mellett, ami megágyazott az újabb fideszes kétharmadnak.

Milyen tanulságot lehet levonni mindebből?

Jakab Péter esetében azt, hogy a szabadságért nem lehet zsarnoksággal küzdeni. Tágabb perspektívában pedig az, hogy egy politikai irányváltás csak akkor tud tartós és sikeres lenni, ha annak helyességéről a vezető meg tudja győzni saját táborát, mi több, emögé sikereket is tud felmutatni. Orbán Viktor 1992-ben végrehajtott egy hasonló fordulatot, amikor liberális oldalról jobbközépre vezényelte át a Fiatal Demokraták Szövetségét, és a mostani, kádári reflexekre építő populista irányvonalban is hasonló zajlik. Ezek az irányváltások mindig hitelességi deficittel és véráldozatokkal járnak. Vona Gábor is csak recsegve-ropogva tudta 2018-ig összetartani a 2015-ös néppárti fordulat után a Jobbikot. Hogy mi történt volna, ha nem mond le, azt persze sosem tudjuk meg, de tény, hogy egy átmeneti konszolidáció után, amely Sneider Tamás nevéhez köthető,

Ha röviden kéne összefoglalnom, azt mondanám, a morális eltévelyedés mellé stratégiai hibát is vétett a párt, amikor azt gondolta, az MSZ-DK-tól elhódított új szavazóival kiválthatja az eltaszított jobboldaliakat. Ezen az úton a párt tagsága, szimpatizánsi tábora, értelmiségi holdudvara és szavazói ne tudták követni a pártot. Az az egyszerre perverz és ijesztő ötlet, hogy közösen kéne kormányozni „Apró Antal unokájával” és a 2006-os „böszmével” egyszerűen nem találkozott a Jobbik szívét adó tagsággal, az eszét jelentő holdudvarral és a hóban-fagyban plakátoló talpasok akaratával.

Ilyen előzmények után miért döntött úgy, hogy pártot alapít?

Egy évig független országgyűlési képviselőként tevékenykedtem, de számomra hamar nyilvánvalóvá vált, hogy azokat az értékeket, amelyeket én a magaménak vallok, rajtam kívül még nagyon sok ember hiányolja a politikából. 2020 decemberében Polgári Válasz néven mozgalmat indítottunk, hogy betöltsük azt a jobbközép politikai teret, ahonnan a Jobbik kivonult.

Hét ellenzéki párt van bent a Parlamentben, jópár azon kívül, miért gondolja, hogy kell még egy?

Én a mostani bukásban az ellenzéki szavazók számára lehetőséget látok a megtisztulásra és az újrakezdésre.

Ha el szeretnénk kerülni, hogy ez ötödjére is megtörténjen, ki kéne próbálni valami egészen mást. Mi a Polgári Válaszban az alapvető polgári értékek képviseletét vállaltuk, amelynek a legközelebbi példája az első, 1998-2002 közötti Orbán-kormány, amely szerintem az elmúlt 32 év legsikeresebb és legpozitívabb példája a kormányzásnak. A Fidesz azóta nagyon messzire sodródott a polgári kormányzástól, más pártoknak pedig vagy a szándéka vagy a tehetsége hiányzott ahhoz, hogy a kiejtett zászlót felvegye. Bízunk benne, hogy nekünk sikerülni fog! Magyarország alapvetően konzervatív ország, ezért bőven van létjogosultsága több ilyen irányultságú pártnak is. A baloldali és liberális formációk ezt valamiért nem hajlandóak tudomásul venni, és folyamatosan olyan nyugatról importált, progresszív társadalmi modelleket próbálnak meg lenyomni az emberek torkán, amelyre azok abszolút nem vevők. A kudarcuk mélyebb oka ez, a csetlő-botló politikusaik  csak a felszín. A Polgári Válasz erkölcsi fundamentumát a polgári öntudat, a hagyománytisztelet, a teljesítményelvűség és a felelős állampolgári magatartás jelentik, és ez számunkra nemcsak politikai termék, mint a mai Fidesznek. Azért is gondolom, hogy van keresnivalónk a politikai palettán, mert a Fidesz láthatóan elengedte ezeknek az embereknek a kezét, nem véletlenül veszítették el az amúgy hagyományosan jobbos budai választókerületeket.

Ellenben Budapesten növelte támogatottságát 2018-hoz képest.

De ha távlatilag nézzük, 2002 óta sokat veszített itt. A Kormorán Álmodj álmot, álmodójától 20 év alatt eljutottunk Kis Grófóig meg a Piros lett a paradicsomig. Ettől függetlenül a mostani kormányzat sokkal jobban érti, és számos területen képviseli is azt, amit a konzervatívok szavazók elvárnak egy jobboldali kormánytól, elég csak a családtámogatási rendszerre vagy a példaértékű nemzetpolitikai építkezésre gondolni az elszakított területeken, illetve a nyugati emigrációban. A 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés mögött viszont semmilyen konzervatív, polgári eszmeiség nem áll, ezek oka pusztán a szavazatszerzés. Én voltam az egyetlen képviselő az Országgyűlésben, aki nem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat, mert azt gondolom, hogy ez a jövő felélése, amely felelőtlen és elfogadhatatlan. A Polgári Válasszal külön aláírásgyűjtést indítottunk azért, hogy a nyugdíjemelésen felüli prémiumot a kormány inkább a felsőoktatásban részt vevő fiatal tanársegédeknek, illetve egyetemi hallgatók tanulmányi ösztöndíjára, lakhatására fordítsák. Ezzel az idősebb szavazók körében nem arattunk osztatlan sikert, de nem is az érdekelt minket, hány szavazót nyerünk vagy veszítünk, hanem hogy egy számunkra fontos ügyben kezdeményezőleg léphessünk fel.

Még mindig nem látom, miben lenne ez más, mint az MDF óta fel- és eltűnt jobbközép kispártok, az Új Világ Néppárt, vagy a Kásler Árpád-féle A Haza Pártja. Ráadásul Márki-Zay is mozgolódik, és mit ad Isten, pont egy új jobboldali párt alapításán munkálkodik…

A 2018 utáni mezőnyből a Pálinkás József-féle Új Világ Néppártot, illetve a Gémesi György gödöllői polgármester nevével fémjelzett Új Kezdetet érdemes kiemelni. Mindkettőjük életútját tisztelem, és személyesen jó véleménnyel vagyok róluk, de sajnos a balliberális véleményvezérek mindkettejüket belenyomták a faltól falig tartó összefogásba. Úgy gondolom, hogy ők és Márki-Zay Péter a Polgári Válaszhoz képest kevésbé hitelesen vagy hatékonyan tudnak a jobboldali szavazók elé lépni, és konzervatív programot eléjük tárni, miközben nemrég még az MSZMP utódpártjaival készültek közös kormányzásra. A Polgári Választ ezek az értelmiségi szalonok nem tudták sem beédesgetni, sem bezsarolni az összefogásba, ennek ellenére a szűk egy év alatt, amelyet a covid-járványt követően építkezésre tudtunk fordítani, folyamatosan bővültünk. Ha nincs a Volner-féle választási törvény, 35-40 helyen tudtunk volna jelöltet állítani, és jó eséllyel országos listán is szavazni lehetett volna ránk. Egy olyan politikai közösség formálódik itt, amelynek velejét képzett, értelmes és lelkes fiatalok adják.

Közben meg párhuzamosan épül egy elég egyértelmű konkurencia, hacsak nem tekintjük Márki-Zayt politikai hullának, ahogyan sokan mondják.

Sok dolgot el lehet mondani Márki-Zay Péterről, de azt nem, hogy ne lenne benne kitartás, elszántság és rendíthetetlen, messianisztikus hit önmagában. Szóval elég sokáig el is juthat ebben az építkezésben, akár meghatározó része lehet a 2022 utáni politikai térnek. Viszont nehezen fogja tudni megmagyarázni a jobboldali szavazóknak, hogy a miniszterelnöksége alatt

Világos, de ő mégis csak egy ismert politikus, és a szavazók harmada végül is az összefogással együtt rá is adta a voksát. Önök hány százalékot értek volna el, ha elindulnak?

Történész végzettséggel igyekszem nem feltenni magamban a „Mi lett volna, ha..?” típusú kérdéseket. De Gattyán György példájából kiindulva, aki pár hónap alatt, nehezen megfogható ideológiával, pénzért toborzott jelöltekkel is megugorta az egy százalékot, azt gondolom, ez nekünk is sikerült volna. Sok ember érzi most a politikai senki földjén magán, és azt gondolom, a régi pártokból való kiábrándultság csak nőni fog az előttünk álló időszakban. Mi egy alapvetően szuverenista, de a nyugattal nem állandóan hadban álló hazát szeretnénk. Olyan országot, ahol az alapvető jogállami működés jótékony hatásait mindenki magáénak érzi, és ki is követeli a döntéshozóktól, nem pedig nyugati elvárásoknak megfelelően, felülről akarja ráerőltetni az országra. Sok olyan ügy van ma Magyarországon, amelynek kapcsán süketek párbeszéde zajlik, és csak két szélsőséges álláspont tud csak megjelenni. A Polgári Válasz ezekben az ügyekben a józan ész hangja próbál lenni, és én határozottan úgy látom, hogy van igény az arany középútra.

Nyitókép: MTI